Az előző fejezet tartalmából:

szifiliszes gyermekdal költő... manó... csokigolyó... vérangyal... 

J. miután kimulatta magát lassan feltáplászkodik a földről, ugyanis nem akarja a lassan megalvadó vérben tölteni hosszú életének elkövetkezendő napjait. Akkor ki formálná tudásával a világot? Ki adna értelmet Béla életének? Emlékeztek Bélára? Ő emlékszik rátok.
- Bezony ám! - bólogat a nyúlember, miközben J. lecibálja magáról a laborköpenyét és megindul a zuhanyzó felé.
- Te mégis kihez beszélsz? - bíbelődik apró csizmáival a manó.
- Te nem...?
- Mi?
- Mi? - Béla szórakozottan legyint, és visszafekszik az emberbőrökre. 
De attól még figyel titeket. Béla mindig figyel.

A labor épülete mellett a raj lassan tisztára rágja Flinta csontjait. Pangea elégedetten biccent. A héten már biztos nem kell az élelmezésükről gondoskodnia. A semmiből egy galamb koppan a félig felhúzott ablak keretének, majd eszméletét vesztve, pörögve belerepül a savtartályba. J. gyorsan utánanyúl, de már csak a lábára erősített postahengert tudja megmenteni, ahogy a madár teste helyén csak rózsaszínes hab marad a folyadék tetején. A henger tartalmát olvasgatva hol a szeme elé emeli olvasószemüvegét, hol eltartja magától a lapot, de a szemüveget meg a homlokára tolja, mint, aki nem tudja mire vélni az olvasottakat.
- Ennyire rossz hírek? - húzódik ketrecének ajtajához Béla, nagy kigúvadt nyúlszemeit a rácsnak nyomva.
- Nem... Nem tudom. Talán... Még mindig pocsék a kézírása.
- Kinek? - a nyúlember szemgolyója hangosan pukkanva átpréselődik két acélszál között.
- Egy gobliné. A bandából, amit említettem. Megtennéd, hogy megpróbálod elolvasni, amíg lezuhanyzok? - nyomja a nagyra nőt rágcsáló kezébe a tekercset J., majd eltűnik a zuhanyfülke penészes üvegei mögött.
A csövek hangosan könyörögnek az életükért, ahogy a víz megindul a rózsa irányába. A gőz lassan kitölti a fülkét, ahogy J. csilingelő hangja egy tradicionális manódalra gyújt:

Kicsi az öklünk,
De jó sok a fog,
Ha sokat pofáztok,
Kicsiny öklünknek akad majd dolog
Egyenes, felütés, balhorog,
Ha sokat pofáztok
az öklünk dolgozni fog...

- ...az öklünk dolgozni fog. - dünnyögi Béla, miközben lassacskán, de azért biztosan kisilabizálja a levél lényegi tartalmát.

Fülsiketítő csikorgás jelzi, hogy a piciny elme befejezte a tisztálkodást. Pár perccel később felfrissülten, fekete köpenyt viselve jelenik meg Béla színe előtt.
- Na? - érdeklődik, és ledobja magát kedvenc kátrány-tavi fókabébi szemgolyóval tömött szemzsákjára.
- Nos. - köszörüli meg a torkát a nyúlember. - Zebed, a segítségedet kéri, valami veszedelem miatt, ami a Demokratikus Kocsma Köztársaságot fenyegeti, az okát nem igazán sikerült kivennem, mert tényleg csúnyán ír, de elmondása szerint mindenki a szavát adta a bandából, hogy segít.
- Ezt így ebben a formában erősen kétlem. - piszkálgatja a lábkörmeit J. - De mindegy is. Üsse manó, megyünk. - csap a térdeire.
- ...gyünk? - cuppantja ki a szemgolyóját a rácsok közül hitetlenkedve Béla.
- Valljuk be a kutatásom hónapok óta stagnál, a készleteim fogyatkoznak. Na mit szólsz?
- És mi lesz a sorsommal, hogy a világ javára végezzem be?
- Ó, ha igaz, amit az a kretén goblin írt, akkor bizonyára bevégzed. Majd úgy intézzük, hogy a világ javára.
- Ne kecsegtess hősi halállal, asszony! Nem élném túl, ha nem lenne benne részem.
- Kérésed megfontolás tárgyaként jegyzetbe véve. - kopogtat apró noteszén J. - Lehetőség szerint hősi halál, egyéb esetben csak halál, túlélés csak a legrosszabb esetben (kétszer aláhúzva).

Pangea a ketrechez lép, és kiengedi a nyúlembert, aki nagyot szökkenve a labor közepére repül, majd izmos lábait maga mögött húzva a padlón hatalmasat nyújtózik.
- Te most összeherézted a csempét? - korholja J. - Eh, hozd a 0612-es táskát, és készülj az indulásra! Addig én összegyűjtöm a rajt, és előkészítem a járgányt.
- Végre a járgány! - öklöz a levegőbe Béla. - A járgány. - suttog felétek Béla. Hogy mi az? Még nem írtam, vagy nem figyeltetek? De Béla figyel. Béla figyel titeket is.

Eközben a Véletlen Ebben.

- Tudod, hogy szükségünk van anyádra is. - pöfögi budiból a feketére pörkölődött epehab, aki nem mellesleg az apám.
- Muszáj? Tudod, hogy megölné Terryt. - amióta elsodorta a lavina szertartás során a vérét kívánja. - Inkább az zavarja, hogy szarás közben zavarták, nem az, hogy meghalt. - kapargatom a szájszegletembe száradt hányadékot. - Tudod, mit csinált veled is, amikor rányitottál.
- Három napra egy fához kötözött a Meleg Mackók-erdejében.
- Azt hittem nem éled túl. - simogatom az ülőkét.
- Olyan oldalamat ismertem meg, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Vagy csak elfojtottam. Tudod az ottani őslakosok szörnyetegeknek tűnhetnek, de nincs náluk odaadóbb szerető. - megesküdnék, hogy elpirult az öreg.
- Tudod, mondtam, hogy szeretnék többet megtudni a családodról... de nem muszáj. - méricskéli zavarodottan az ajtófélfát a hóelementál.
- Á, faszom menjünk! Jobb túlesni rajta. - krákogok egy nagyot. - Olvasszuk ki az öreglányt!