Az előző fejezet tartalmából:

politikusok... temető... tejfehér keblek... sátor

Az utcagyerekek egymást kergetve száguldanak a tömött utcákon tócsáról-tócsára pattanva, a mogorva munkások legnagyobb bánatára. Alkalomadtán egy-egy rézérmékkel tömött erszény is gazdát cserél. Második is ebbe a falkába tartozik. Kócos, vörös fürtjei rakoncátlanul bújnak elő a tintahalsapkája alól, és összefonódnak a kiszáradt, lobogó csápokkal. Egy hajléktalan család második gyermekeként látta meg a napvilágot - vagyis inkább szmogvilágot, ha pontosabbak szeretnénk lenni - Token-város iparnegyedében. Alig akad nála fürgébb zsebtolvaj a korosztályában, de most mégis lelassítja a lépteit nem is sejtve, hogy az egyik prédája lassan utoléri. Az őt körülvevő szürkeségben egy aranyszínű ragyogással megvilágított kirakat vonzza magához, akár éjszakai pillangót a hintólámpa a szerelmesek havában. Retkes kis tenyereivel, akárcsak egy polip az üveghez tapad. Orra egészen eltűnik a koponyájában, ahogy megpróbál minél közelebb kerülni a kiállított termékekhez. Csodálata csak az első koppanásig tart. Feje elemelkedik az üvegtől, majd ismét, immár nagyobb erővel újra belecsapódik. Az orrcsontja hangos reccsenéssel adja tudtára, hogy bizony törik. A rángatástól a sapkája pedig szakad. Egy hegyomlásnyi dokkmunkás emeli el a földtől. Hajógerenda vastagságú alkarjától silány, megfakult tetoválások futnak fel egészen az arcáig. A pofáján egyetlen világos folt sincs. Akárki is volt a művész nem spórolt a tintával. Lassan a szemei elég emeli a reszkető gyereket.
- Ezért letépem a karjaidat kislány! - fröcsögi habzó szájjal a részeg férfi.
Másodiknak mindig van valami ötletes visszaszólása, de most annyi vér ömlik az ajkaira és a torkába, hogy örül, ha egyáltalán nem fullad bele, vagy hányja el magát. Vagy fullad bele a hányásába. A férfi kifeszíti két karja között a zsebtolvajt. A lány vállízületei hangos ropogással jelzik, hogy lassan kénytelenek lesznek engedni. A bolt ajtaja egy aranyos kis csengőszó kíséretében kinyílik. De az utcán mindenki a munkást és a tolvajt figyeli, a bolt tulajdonosára egy szempár sem szegeződik. Világoskék kötényét lassan leoldja magáról és finoman a gombkilincsre akasztja. Az ingujját gyakorlott mozdulattal könyökhajlatig hajtogatja, homlokáról letörli a fülledt melegben előgyöngyözött verejtéket. Jókora léptekkel a dokkmunkás mögé lép, és megkopogtatja a vállát.
- Ha megtenné, h... - kezd a mondandójába. (ami meg kell mondanom kedves olvasó igencsak epikus és badass lett volna) De egy könyök a torkába fojtja a szót és az első metszőfogait. Hörögve esik hasra, de szenvedése csak addig tart, amíg egy medvebőr bakancs talpa össze nem roppantja a koponyáját. Második hitetlenkedve nézi, ahogy bal karja a behemót jobb kezében fityeg. A látása lassan elhomályosodik, de mintha a bolt ajtajából egy újabb alak bukkant volna elő. A munkás hirtelen a földre ejti. Meggondolta magát? Egy kar elég? Második megesküdne, hogy az incidens előtt a férfi fején még volt bőr. Most csak a csillogó koponyája ragyog nedvesen, arca bőr nélküli vicsorba fagyott. Egy lélegzetvétel elteltével a szemei eltűnnek az üregeikből. Csak két kocsány lóg egészen a járomcsontokig. A férfi lassan oldalra dől, és pár másodpernyi hörgés után a húgytócsás macskakövekre leheli a lelkét. Valaki a vállaira kapja a zsebtolvajt, és öles léptekkel megindul a bolt felé. Második még látja a bejárat felett logó táblát, mielőtt elájul:

Társa és Barack - Társsasok és TárSasok

- Ó persze, játszd csak a hőst, én meg majd foltozgatom a helyi hátrányoshelyzetűeket! Vén bolond! - zengik a műhely falai.
Második lassan magához tér, de a bal oldala irdatlanul fáj, még egy sikoly sem tudná kifejezni. Zavartan megpróbál felülni, de valaki visszanyomja a párnára.
- Még nem alakult ki a kötés. A kar bármikor úgy dönthet, hogy nem kellesz neki.
- He? Ki? Mi? - a lánytól csak ennyire futja.
- Elveszítetted a bal karodat, egy vándorkézt tettem a helyére. Ha elfogad gazdatestnek jól meglesztek. De pihenned kell. A stressz nem tesz jót a randevúnak.
- Ott van hátul?! - kiáltja valaki a bolt irányából.
- Bassza meg, a városi őrség! Maradj itt, és ne mozogj! - bök az ismételten felülni készülő lány homlokára.
- Azt hiszem az menni fog. - csordul le egy nyálcsepp Második szájszegletén, majd az eszméletlenség lassan újra elnyeli. Mielőtt lezáródnának a szemhéjai delíriumos örömmel nyugtázza, hogy ragadozó madarak ülnek felette.

- Kapitány! Üdv... újra. - lohasztja le hiteltelen lelkesedését a mester.
- Lassan kezdem azt hinni, hogy direkt okoz vérfürdőt, csakhogy láthasson. - méricskéli a polcokon lévő cikkeket a kapitány.
- Nem. Hova gondol? Ahhoz nem elég szép... vagy nő. - vakarja a homlokát...
- Barack! - csap szöges botjával a polcokra az öreg katona. - Amióta csak betette ide a lábát valahogy mindig megtalálja a baj. Ez a gond a magafajta letelepedett zsoldosokkal. Békét keresnek, de az erőszak mindig előbb magukra talál.
- Ez azért erős túlzás. - számolgatja fejben Barack a padlóra esett áruk értékét.
- Egy dokkmunkásnak megnyúzták a fejét!
- Hát igen.
- Kitépték a szemeit!
- Mi tagadás.
- Egy kislánynak leszakadt a karja!
- Az tőlem független. De talán a társamnak benne volt a keze.
- És a társa, Tokány. Mihez kezd a testével?
- A madaraim majd megoldják.
- Ajánlom is. Épp elég közegészségügyi baja van a városnak a keleti hullahegyekkel is.
- Örülne, ha azt mondanám, hogy lassan elhagyom a várost?
- Meg is csókolnám. De tényleg. - pirul el a kapitány.
A kínosan hosszúra nyúlt pillanatban Barack tekintete megakad az eladópult alatti polcon heverő postahengeren.
- Tudja mit? Elviszem magammal az erőszakot, és itt hagyom magának a békét. 
A kapitány zavarodottan megköszörüli a torkát, majd elégedetten bólint és kisétál a boltból.
- Madárkáim! Kirepülünk. - toppan a műhelyébe Barack.
Második eszméletlen teste mellett életre kel a vándorkéz:
- Mehetünk komám! - jeleli.