Az előző fejezet tartalmából:

bőrokrácia... vagy nem... orrdísz... habtrehány

Pokol

A habtrehány egy bosszankodó sóhajtás keretében villás nyelvével kikotorja a kivert fogait a szájából. A mellbimbóin pislákoló halovány fény lassan kialszik. Egy határozott mozdulattal megrázza a halfarokban végződő alsótestét, melyről csörögve leválnak a feketén csillogó pikkelyek.
- Vedlik? - fordul Béla Barack felé.
- Sokkal rosszabb. - suttogja a gyümbölcs. - Körmölnöm kell.
Pangea J. Kansas 3000 típusú rakétacsizmái segítségével manószerűtlen sebességgel robogni kezd a bestia felé. A fogai közé szorítja a szökőállatok kormánysípját. Éles hang hasítja keresztül a levegőt, és az apró kutyákból  hullám mozgásba lendül. 
- De kellene egy deszka is. - gondolja magában, mire Béla, mintha olvasna a gondolataiban... (Az övében nem, de hallom milyen billentyűket ütsz le. - Béla) nagyot szökkenve J. felé ugrik, majd a bal pofazacskójában található merevedési pontra ráharapva, karjait maga mellé szorítva, lábait kinyújtva mozdulatlanná dermed. A manó füstcsíkot húzva, egy csaknem tökéletes hátraszaltó keretében a nyúlember hátára érkezik. A szökőállatok hullámot formázva beözönlenek a rögtönzött deszka hasa alá, a hullám taraja pedig védelmező árnyékot vetve felfut J feje fölé.
- Hadd szóljon! - csapja a fejére a Bolhavölgyi Rém membránjaiból és egyéb testrészeiből készült fejhallgatóját, és koppanásig tekeri a hangerőt.
- Emberbőr kell! Most! - húzódik félre az apró szörfös útjából Barack.
- Gyíkemberbőr nem jó?! - kiáltja át a hullámon Packur.
- Ha nincs más félig megteszi... azt hiszem. - vakarja az orrát B.
Packur a kék taréjra nyírt hajvonala két oldalán a karmait mélyen belevájja a fejbőrébe, és egy határozott mozdulattal, és egy marha gesztustalan nedves szövetszakadó hang keretében letépi magáról a bőrét.
- Nem az ideális vedlési módszerem, de megleszek. - sziszegi a fájdalomtól az elsőtiszt, és a vércseppektől gyöngyöző külső réteget nagy ívben Barack felé hajítja.
- Második! - hívja magához az utcagyereket a gyümbölcs.
- Pillanat, van egy kis baj. - zihálja a lány. - Ami azt illeti több is.
A földön szétszóródott pikkelyek enyhén szétnyílnak. Egyik oldalukon holtfehér izmos féregszerű láb bukkan elő.
- Hiszen ezek nem is pikkelyek. - hitetlenkedik Második.
- Azok mészárosztrigák. - üvölti Barack. 
Majd a fekete kagylók előre törnek. Második vándorkeze hezitálás nélkül felkapja az előttük heverő kaparcsot, és egy felesleges mozdulat nélkül munkához lát. A héjak recsegve-ropogva robbannak a tér minden irányába. A vándorkéz halálosztó propellerként vonszolja maga után Másodikat, aki hangosan kacarászva gyönyörködik a mészárlásban.
- Talán aggódnom kellene? - gondolja a gyümbölcs a hahotázó gyereket nézve. Majd markában a nedves bőrt lobogtatva megindul a VakUndVilágtalan fémes bendőjének biztonságába, és hivatali munkába kezd... Hivatali munkaidőn kívül. 

Tudja, hogy segítenie kellene a bajtársainak, de a félelem lassan eluralkodik rajta. A hideg verejték patakokban folyik a gerince mentén, záróizmai lassan feladják a harcot.
- Ontafir! - markolja meg egy vértől csillogó karmos kéz a bokáját. - Barátom.
Kész. ennyi volt, a vizelet kis sárga patakocskát formázva megindul a lábszárán a véres kézre.
- Egy kicsit csíp, de oda se neki. - fúrja tekintetét a kormányos szemeibe az elsőtiszt.
- Én nem... - hebegi Ontafir.
- Dehogynem. - sziszegi utolsó vedlés utáni erejével a gyíkember, majd álomba szenderül.
A világ legtömörebb buzdító beszéde után érzi, hogy valami megindult a szervezetében. Mélyeket lélegezve átadja magát a metamorfózisnak. A csontjai törnek, újra összeforrnak, átrendeződnek, új szervek képződnek, a régiek öklendezések közepette távoznak a száján. Szemgolyói szétrobbannak, majd akár a meztelen csigák lekúsznak az arcán. Talán ennyi elég is, a többi részletbe inkább nem mennék bele. A lényeg az, hogy ennek az egész elbaszott folyamatnak a végén ott áll egy...
- A manóba! - füttyent elismerően Második.
- Beléd is! - kiáltja oda két dal között J.

A szökőállatok raja és deszkásuk mennydörgő robajjal csapódik a habtrehánynak. A szörnyeteg nagyokat nyögve repül a kert ágyásai közé. Mélyen felszántva az egész területet. Kacagva kikotorja az orrába csúszott répákat, hajából kigereblyézi a salátaleveleket.
- Egész ügyes. - sziszegi.
- Ez beszél. - hitetlenkedik J.
- Ez beszél. - suttogja Második.
- Ez... - vakarja új szemeit Ontafir.
- ...beszél? - érdeklődik ordibálva a VakUndVilágtalan gyomrából Barack. - ...pedig nagyon nem kellene neki.
- Én. - vicsorogja a habtrehány, majd ellentámadásba lendül.

A kastély tróntermében Eve lassan kiadja minden haragját Kong meglepően strapabíró testén. Pár oszlopon, leírhatatlan dolgokat ábrázoló márványszobron és karbantartón kívül komolyabb sérülést nem szenvedett az épület. Kimerülten a trónra rogy és eldolgozza a verejtéktől a homlokára tapadt tincseket.
- Nos. - fordul Kong felé.
- Zebedről és a Kocsma Köztársaságról van szó. - szorítja tenyerét repedt bordáira a kapitány.
- Mi van velük? Nem hallottam semmit. - hajol előre ültében E.
- A Ganésowich-sarj hordát toborzott, fel akarnak perzselni mindent.
- Küldtem egy őrszemet Zebed mellé még évekkel ezelőtt. Miért nem jelentett? - mered gyanakvó tekintettel az étkezőasztalon pislákoló gyertyák közé Eve.
- Ami azt illeti Rolandot lefejezte, és kettészakította egy gyapjas orrszarvú nem olyan sokkal ezelőtt. - tördeli a kezeit Conrad.
- Büdös picsába! - robban ki a trónból E., és a nyomában robogó Konggal kilép a kertbe.

A szemei elé táruló látványtól remegni kezdenek az ajkai. Szemei fátyolosak lesznek a lassan felgyülemlő könnytengertől. Egy vérgőzős harc nyomán a veteményes feldúlva terül el a Pokol ege alatt.
- A kertem. - csuklik el a hangja.
- Amúgy boldog születésnapot! - mosolyog Kong.
- FUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU...!!! - és a lángtenger elnyeli a kapitányt.