Az előző fejezet tartalmából:

kalászka... csettintés... expozíció... micsoda csók

Valahol, egy eddig ismeretlen dimenzióban:

A nyálkás éjszakai nedvesség szinte túlvilági ragyogással vonja be a város utcáit. Az ezüst fémöszvér egykedvűen morogva gördül lassan az utcákon. Gyantasárga szemeiből előtörő fénycsóvákkal pásztázza az épületek közötti szűk tereket. Mindenre görcsös rángásokkal reagál, ami egy kicsit is gyanús.
- És azok ott? - mutat a műszerfalon túlra a sofőr.
- Á, csak péntek esti csövesek. - legyint a társa az anyósülésről, miközben egy pitába gyömöszkölt gyrost tol ütnivaló képébe.
- Ragad a szemem ember, nem vennéd át?
- Hülye vagy? A rutinpályáról is átugrattam egy óvoda udvarára... tolatásból.
- Ha megint krumplival megyünk be, ott toporoghatunk majd a szőnyeg szélén.
- Nem mindegy? Leszerelünk a jövő év elején, nem? Amúgy is... a picsába... - nézi a tiszta szolgálati ruhájára csorgó tzatziki szaftot az őrmester.
- A faszom! - kapja félre a kormányt a sofőr, miközben egy kékes fénygömb csapódik eléjük az útra.

Nincs igazán jobb leírás rá - a nevezzük debreceni éjszakának - kihalt utcáin két goblin, egy hóelementál, egy gyanúsan túlöltözött ork, egy fémtálkányi gusztustalan epe, egy meglepően jóvágású fiatalember, és egy még meglepőbben sármos élőhalott csapódik az útpadkára (ha véletlenül kimaradt volna valaki, azt majd kiegészítő jelentés formájában csatolom... de inkább nem).

- Hümmm. - hümmögi a sofőr. - És ez még csak nem is Hajdúhadház.
- Nem'tom. Lekérjük őket? - szopogatja szószos ujjait az őrmester. - Á, lassan szolgálat vége, nem, csak egy pill. - tekeri le az ablakot. - Üdv, Nagy őrmester. Tudunk segíteni?
- Főbbváros felé vennénk az irányt, de a társam eléggé kókler módon tud csak teleportálni. - bök a háta mögé a goblin.
- Valamit nyugodtan le lehet szopni. - dünnyögi az ork.
- Főbbváros? - vakarja a fejét az éjszaka őre.
- Büdös, hangos, a megszokottnál is több idegesítő emberrel. - lép előre a hóelementál.
- Jaaa, Pest kicsit odébb van nyugati irányba. - bök mutatóujjával teljesen rossz irányba az őrmester.
- Szóval nyugat. Nyalja meg az egyik ujjbegyét az ork, majd belemártja a hűs városi szellőbe. - Azt hiszem megvan. Köszönöm, jóurak!
- Igazán nincs mit. - húzza ki magát mindkét kékruhás, miközben rendfokozati jelzéseiken kicsit fényesebben csillan a hold ezüstös fénye.

...és csett

- Roland, azért ez elég fura volt nem? - rakja sebességbe a gépjárművet a sofőr. - Talán jelenteni kellene.
- Jelenteni? Én ezt le nem írom, baszd meg. - mormogja az őrmester, majd megzörgeti a desszertnek szánt haribos zacskót.

Egy lélegzetvétellel és egy megnyalt szájszeglettel később a teste hirtelen cafatokra robban, mintha egy gyapjas orrszarvú tépte volna darabokra.

A csettintés utáni néma űrben:

- Oké, ez most mi a tököm Dym? - fordul a teljes súlytalanság állapotában jóanyám Dym felé, miközben apám cseppenként ellebegő folyadéktestét próbálja visszaterelni a tálkába.
- Úgy látom elértük a Semmit? - tessékel vissza segítőkészen egy cseppet a tálka felé az ork.
- És? - mormogom.
- Ez amolyan kreatív alkotói pihenő, ahol a teremtő összeszedi a gondolatait, hogy milyen irányba is fonja tovább életeink fonalát. Itt építi fel az elkövetkező történeti szálakat, teljesen logikus, és higgadt módon. Ezáltal egy kielégítő konklúziót kreálva az eddigi eseményeknek.
- Remélem tudja, hogy mit csinál. - fúj jégkristályokat az orrlyukain keresztül Terry.
- Ami azt illeti... - morajlik egy szinte észlelésen túli hang.
- Ez biztató. - lötyögi apám.

Pokol:

Eve lassan összefolyatja magát barátai testnyílásaiból.
- Mi volt ez az előbb? - fordul az öklendező többiekhez.
- Mi mi volt? - krákog Barack.
- Ez a csettingető ork, meg a brancsa. Megesküdnék rá, hogy már láttam valahol... csak pucérabban.
- Egy pucér orkot ismerek. - porolja le Bélát Pangea J. - De ő is Zeb... Hogy rohadnának meg! - dobbant csöppnyi lábaival, amitől leborul az obszidián kastély egyik tornya.
- Most meg mi ütött beléd? - kiált Eve a sarkon fordult manó lapockái közé.
- Semmi! - sziszegi J. és Bélát maga előtt hajítva bepattan a VakUndVilágtalanba.

A Semmi:

- Szóval csak a magad szórakoztatására kezdtél belénk? - lebeg karjait a tarkóján összevonva Zebed.
- Mi tagadás volt pár fölös percem, és pár fölös doboz söröm. - fészkelődök a hosszútávon nem túl kényelmes székemen.
- És most hogyan tovább? - fordul felém Zebed anyja.
- Nem tudom, a harmincadik fejezet környékére megpróbálok mindenkit a végjátékra fordítani.
- Nem lesz ez így kicsit összecsapott? - érdeklődik Dym.
- Hé, egy antológia sorozatnak indultatok, amit csak a Véletlen Eb kötött volna össze. Amolyan betérő vendégek osztanak meg sztorikat satöbbi. Nem gondoltam, hogy így kinövi magát, egyszerűen csak így alakult.

A végtelen feketeségben egy halovány kis fénypont jelenik meg, annál nagyobb robajjal kísérve.
- Milyen robaj? Ez nem a Semmi? Mi vezeti a hangot? - akadékoskodik Zebed.
- Ezt a karaktert kicsit hangosra írtam.
- Hangosnak? Ajjaj. - fordul a fény felé a goblin.
- Ki ez? - érdeklődik Terry.
- Talán már halottál róla. - szabadkozik Zebed.
A VakUndVilágtalan gőzcsíkokat eregetve besodródik a társalgás közepébe. Sziszegve kinyílik az ajtaja, és...
- Hát mi a geci, baz' meg?! - csapódik üvöltve a goblinnak a manó.
- J! - lötyögi örömmel apám.
- Üdv mindenkinek, én vagyok a Béla. - lebeg ki a hangorkán nyomában integetve a nyúlember.
- Teeeeeeeee! - fordítja felém haragját a Pangea.
- Nagyon is én. - billenek hátra a székemmel.
- Összeszednéd magad végre! El kell mesélned egy sztorit. Nehogy azt mondd, hogy beszartál!
- Én, áh...
Start/Főkapcsoló/leállítás...
- A kurva anyját! - sziszegi J.