Az előző fejezet tartalmából:

Rol... merevedés... hóelementál... and...

Szépen foldozgatják a törzsvendégek a Véletlen Eb szétszaggatott épületét. Amint híre ment a délelőtti balhénak, a helyi májasok azonnal a segítségemre siettek az újjáépítésben. Én és Terry pedig, mint jó brigádvezetők az útszéli dombon pihentetjük csatában elforgácsolódott ízületeinket. Hogy nem volt csata? Hogy nem-e? Igaz, nem csata volt csak egy kis családi perpatvar és egy szerencsés dobás. De majd úgy meséljük, hogy "hú, meg há!". Jót tesz a forgalomnak. Egy újabb megkérdőjelezhető részletekkel tarkított történet, ami mellett jól esik egy pofa sör.
- Tudod, mindig nehezemre esik elhinni, hogy ilyen könnyedén újraépül. Mindig. - nyújtja felém a báránycombot Terry, miközben az építkezést nézi.
- Ez az egyetlen csehó a völgyben. Ha mi nem gondoskodnánk az egzotikus italok beszerzéséről, ihatnának pancsolt szarokat a helyiek. Meg amúgy is, ez egy jó hely. - biccentek a fejjemmel az Ebnek, majd nagyot harapok a combból.
- A faszom! - kiáltok fel fájdalmasan, és húsba ragadt szemfogamat bámulom, ahogy a számat lassan megtölti a vér. - Ez bizony jól átfagyott.
- Mert a szívemből jött. - teszi a hideg kezét a vállamra a hóelementál.
Túlzottan nem zavar a fogam, holnapra úgyis visszanő.
Patkódobogást hoz a szél. A dombon túli kanyarban, ahol a földút a látóhatár alá bukik, porfelhő száll. Veszett tempóban közeledik felénk. Á, már látszik a zászló. Fekete alapon fehér gleccserfóka. A helyi rendfenntartó erő, a Retkes Pajzs lovasai. „Minden mi mocskos eme pajzsokon törik meg." - szól a jelmondatuk. Ezt aláírom, mert még nem hallottam róla, hogy valaha is megtakarították volna a munkaeszközeiket. Több évnyi rohadt gyümölcs, zöldség és szar repedezettre száradt kérge adja meg a csak erre a szervezetre jellemző egyedi jegyeket. A goblin azt gondolná, hogy akármilyen fegyver éri a pajzsukat - legyen az egyszerű husáng, vagy legendás kard - menten elrohad. Már csak büszkeségből is.
- Rendbontást jelentettek a fogadódból, Zebed. Újfent. - pattan le a lováról, és lép hozzám Brumora, ennek a járőrcsapatnak a vezetője. Kiveszi a kezemből a báránycombot és lendületesen beleharap. Azután egy elfojtott sikoly keretében visszaadja. A szájszegletében vércsepp jelenik meg.
- Üdv, Bru! Csak a szokásos. Semmi olyan, ami álmatlan éjszakákat okozna a helyieknek. - nyújtom neki a még viszonylag tiszta ruhazsebkendőmet, amit szélsebesen el is fogad, majd a szájába töm tamponálás gyanánt. Mondom viszonylag tiszta.
- O' anna' a óteste'? - kérdezi, amit igencsak nehezemre esne megérteni, de hát kocsmáros volnék. Felénk ez a legelterjedtebb nyelvjárás.
- Az elfnő szétszóródott a szélrózsa minden irányába, a fejével elrohant egy helyi perverz fel a hegyek felé. A férje jó hitveshez illően követte a szélrózsaágyásba. A gyapjas orrszarvúból erős testfelépítésének köszönhetően maradt egy kevés. Mivel a húsa igen jó minőségű, így a fele a kamrámba került, a másik felét pedig a völgybéli árvaháznak küldettem el.
- 'eme' ao' i' in' öbb' 'olgu'. - Bólogat elégedetten. - 'oos' ö'vde'em. - Bólint.
- Az bezony. - lépek oda Bru lovához. Megpaskolom a pofáját, majd a nyeregtáskához lépek és egy laposüvegnyi lovaglikőrt csúsztatok bele. - Legyen biztonságos a visszautatok, jóuraim!
Elégedetten nézem, ahogy komótosan visszaindulnak. Az általuk idejövet felvert por még el sem ült. Terrynek feltűnik, hogy a lobogójukat bámulom.
- Téged nem zavar, hogy a zenekarod logóját használják? - húzza fel az egyik déröldökét.
- Bru, kamaszkora óta rajongó. Akkor is az első sor volt, amikor mindenki menekült, vagy öngyilkos lett. Fura kölyök. Segített kijönnöm a tömlöcből. Arra hivatkozott, hogy jogom volt a művészetem gyakorlásához, annak ellenére, hogy mit okozott később. Senki sem kérte a nézőket, hogy gyűljenek körém. Amúgy is, kit érdekelne egy énekes goblin és a csapata?
- Kb. száz egészen élő parasztot. - böfögi fel hóbarátom.

Így üldögélünk anekdotákat regélve, és nagyokat hazudozva egymásnak, elfeledve azt, hogy az esetek nagyjánál mindketten jelen voltunk. Ily békében is eltelhetett volna ez a telibevert nap, de újra porfelhő bukkan fel az úton. Elsőre nem is tudom, hogy a szememnek higgyek, vagy Terry értetlenkedő kézmozdulatainak, amik tökéletesen leírják a felénk közeledő alakokat. Egy gyapjas orrszarvú borjú lovagol és elf kisfiú hátán.
- Csókolom, nem látták a szüleinket? - krákogja a kis gyapjas portól kiszáradt szájjal.
- Egy elf és az elfese. Vagy elfes orrszarvú? - suttogom az elementál fülébe.
- Mész, te a faszomba! - morogja vissza.