Az előző fejezet tartalmából:

tintahalsapka... vándorkéz... társsasok... tárSasok

Második még mindig kábultan szemléli a frissen kapott új végtagot.
- Én irányítom, de valahogy mégsem. - tapogatja az arcát, amikor a vándorkéz gyengéden kiseper egy kósza hajtincset a szeme elől, majd azzal a lendülettel szemen is pöcköli. - Anyád! - kiáltja, majd a fogai közé kapja a végtag mutatóujját, és csontig harapja. De nyüszítve ki is köpi, mert a fájdalom azért inkább az övé.
- Ha belekóstoltál az önkannibalizmus szépségeibe, akár segíthetnél is pakolni. - veti hátra a válla felett Barack, miközben egy jól megtermett, utcagyerek méretű ragadozó madár begyén lévő ajtóba pakol egy rakat cuccot; csavarkulcskészletektől kezdve, egy elnyűtt heverőn át, egészen egy rusztikus tölgyfa ruhásszekrényig.
Második lepattan a műtőasztalnak kinevezett munkapadról, majd a madarat bámulva, felkapja az egyik földön heverő utazótáskát, és a mesterember kezébe nyomja.
- Ez...
- Ez egy tárSas. - dobálja Barack a holmiját a nyitott ajtón keresztüli sötétségbe. - Tárol, kb. mindent. Talán van alja, talán nincs. Nem tudom. Amiket belehajigáltam eddig mindig visszaadta. Két másik madár akkurátusan ingeket hajtogat a helyiség túlsó sarkában. Méretük megegyezik a tárSaséval, de csokornyakkendőt viselnek, ami igencsak furcsának hathat. De hé, majmok vezetnek hajót, manók fejlesztenek fegyvereket, hóelementálok sodornak el kerti budin dúdoló anyákat, van egy nyúl, aki Béla, kocsmáros goblinokról nem is szólva!
- Azok a társsasok. - fenemód segítőkész kreálmányok. - Egyik délután csak fúrsz-faragsz, csavarozgatsz, és mire észbekapnál már saját öntudattal rendelkező izék repdesnek a műhelyedben. Talán a minőségi anyagválasztás az oka, mittomén. Játékfiguráknak indultak. Bár néha hajlamosak erőszakosan fellépni, talán jobb is, hogy nem adtam oda őket az árvaháznak.
- Zseni vagy! - tör ki hirtelen Másodikból.
- Áh nem, ugyan. - legyint Barack. - De ha te mondod. 
- Tényleg zsoldos voltál? - veszi át a lány az összehajtogatott ruhákat társsasoktól.
- Igen, sajnos. Egy Zebed nevű goblin bandájában, volt pá...
- Ácsi, ácsi, ácsi! Zebed és a Felesek? - szakítja félbe az utcagyerek.
- Túl fiatal vagy még, honnan a fenéből hallottál rólunk?
- Mindenki hallott már a goblinról, a félmajomról, a manóról, aki maga a fél-elem, Félbarackról, mert...
- Harapj a karomba! - tűri fel a munkásruhája ujját Barack. - Tényleg, nyugodtan.
A vándorkéz megragadja az olajos végtagot és Második arcába nyomja. A lány fogai rácsattannak a húsra, állán sárgás nedv csorog.
- Hmmm, mennyei... Te...
- Ahan, gyümbölcs vagyok.
- Egy barack. 
- Mondhatni, de csak félig.
- És ott volt még Eve... - folytatja a felsorolást Második, de rögtön abba is hagyja, mert a madarak láthatóan igencsak nyugtalanná váltak.
- Csak óvatosan emlegesd! - tapasztja a tenyerét a lány szájára Barack. - Nincs több vesztegetni való időnk kölyök, azzal vaskos karjaiba veszi Másodikat és bevetődik a tárSas begyébe, a társsasok gondolkodás nélkül követik. Mielőtt bezáródna az ajtó a satun lebzselő pók megesküdne, mintha egy zuhanásban lévő gyerek az sikoltozta volna, hogy:
- Baszdmegbaszdmegbaszdmeg!

Eközben a Véletlen Eb pincéjében.

Anyám sosem volt könnyű természetű asszony. A kiolvasztása után sem változott semmit. Meglepően vastag combjai között Terry nyakával, meg végképp nem tűnik annak. Hiányos biológia tudásom okán nem igazán tudom elképzelni, hogy egy elementál, hogyan is tud fulladozni, de kétség sem fér hozzá, hogy most éppen ez történik.
- Zzzzzz... - száll a porhó Terry szájából.
- A kerti budin mi? Te pöcs! - üvölti anyám.
- Szia anyu. - intek az öreglánynak, de semmi hatása.
- Zzzzzzeee... - havazik.
- Goblin roppant, csont törik, véredből lesz pálinka és sör is. - kántálja a muter.
Édes faszom, elmerül totálisan a goblin vérszomjban.
- Terry ne húzd fel jobban, mindjárt jövök! - azzal sarkon fordulok és felszaladok a bárputhoz.
- ...bebed! - szörcsögi Terry.
Itt kell lennie valahol. Merülök el félig a pókhálókkal átszőtt polcok között, amik meglepően gyorsan megjelentek, a robbanás csak pár hete végzett teljes portalanítást a csehóban. A kezem egy hideg, és ragacsos valamire akad. Áh, ez az! Magamhoz ragadom, és sprintelek is vissza mielőtt a haverommal végez a légszomj, vagy mi.
- Ímhol anyám! - tartom hosszú, hegyes orra elé az emberfülekből készített nyakláncot, az egyik régi óvodai kézműves foglalkozás végtermékét.
A szorítás engedni látszik jóbarátom nyakán, ahogy arcszínébe visszatér az élet. Vagy tököm tudja, ugyanolyan fehér, mint volt.
- A jó kurva anyádat! - csapkodja a földet a hóelemntál.
- Szervusz szívem! - ragadja meg az arcomat az öreglány.
Az anyai gondoskodás átjárja a levegőt, ahogy megigazítja a hajamat, majd a szeretet erejével belefejel fogaimba, jópárat a borospolcok közé pattintva.
Hááááááh! - és Terry átadja magát a röhögés istenének.

Valahol a Nagyvíz és a Kisebbik Rossz-korallzátony találkozásánál:

S fényénél egy villanásra
megpihen a Halál...

Kong átszellemülten fejezi be a kedvenc tengerészdalát. A legénység meg van róla győződve, hogy csak ezt egyet ismeri, ugyanis napok óta csak ezt hümmögi. Packurnak feltűnik, hogy a kapitány szája már nem mozog, így bátran húzza ki a fülébe tömködött rongydarabokat.
- Lassan megérkezünk. Felkészült a legénység? - fordul az elsőtiszthez a félmajom.
- Igen, kapitány. A nagyobb kérdés az, hogy te felkészültél-e? - szegezi a horizontnak a tekintetét a gyíkember.
- Nem először halnék meg. - rántja meg a vállát Kong, és megszorítja a Ontafir vállát. - Csak egyenesen előre, amíg el nem nyel a tenger, kormányos!
Egy szinttel lejjebb meleg sárga folyadék csöpög a szakács nyakába.
- A faszé' kell mindig ijesztgetni szerencsétlent! - morogja, majd egy konyharuhával megtörli a tarkóját.