Az előző fejezet tartalmából:

mindig... egzotikus... laposüvegnyi... elfes orrszarvú...

Ahhoz képest, hogy anatómiailag lényegében kivitelezhetetlen, hogy egy fiatal gyapjas orrszarvú ilyen szépen beszéljen, mégis ámulattal hallgatom a történetét, pedig azt hittem már mindent hallottam, ami ebben a varázslatos világban csak végbemehet.

- Tehát foglaljuk össze röviden az egészet. - teszem össze a két tenyeremet az ajkaim előtt. - Édesapád véletlenül pár hónappal ezelőtt belökött az orrszarvúkarámba, ahol te meg is haltál, ahogy azt ilyenkor illik. Nem kevéssel azután, hogy édesanyád bevallotta neki, hogy nem is ő a faterod. Majd ezt követően a baleset bekövetkezése miatt bűntudatot érzett, és elvitte a holttestedet egy törpe boszorkányhoz. Mivel nem volt nála pénz, ezért kiválasztotta a legszebb gyapjas borjat fizetség gyanánt. Ezt aláírom, cuki vagy.
- Köszönöm! - vigyorog, vagy vicsorít a fehér szőrtömeg.
- De Heyron abban az időszakban nem élte a legjózanabb időszakát. És azt mondta a boszinak, idézem:

É'tet testbe cserebere orrszarv.

- Igen. Amennyire ez a test jól értette. - biccent a borjú.
- Tehát a törpe valószínűleg átvitte a lelkedet az orrszarvúba, azét pedig a te halott testedbe. De miért van életben a másik?
- Öhm, mint említettem, hogy apámnak az orrszarvút fizetségként szánta a szolgáltatásért. Amint végbement a szertartás, és én öntudatra ébredtem ebben a testben... Nem, fúúú... Muszáj?.
- Kérlek, miattam nyugodtan átélheted újra azt a traumát. Folytasd! - és megpöccintem a tülökkezdeményét.
- Szóval a nénit nem érdekelte a borjú. Apa viszont annál inkább. Említette, hogy magányos ott fent a hegyen. Majd leteperte őt. Tetszik érteni, én ott ültem ebben a testben értetlenül, érthető zavarodottsággal, és végignéztem, ahogy azok ketten... Nos, üzekednek. Az aktus folyamán úgy alakult, hogy az élettelen volt testemre hemperedtek, majd háromnegyedóra ütemes mozgást követően láttam, hogy felbőg. Apukám, és az én testem is. Utána már csak arra emlékszek, hogy futunk. Én és az elf. Vagyis én az elf ebben a testben, és az orrszarvú mellettem az én testemben. Pár napig bolyongtunk a vadonban. De valahogy sosem szakadtunk el egymástól. Talán két nap elteltével megjelentem a küszöbünkön ezzel az ábrázattal. De anyám nem engedett be. Csak az elfet. De miután az a szoba közepére ürített és elrágcsálta az ágynemű szalmabélését kizárta a kertbe. Orvost hívatott hozzá, aki felvilágosította, hogy mi történhetett. Ettől az öreglány égtelen haragra gerjedt, hogy miért hagytam, hogy megöljenek, amíg halott voltam, miért hagytam, hogy ezt tegyék velem satöbbi. Meg a félredugást, amúgy is csak azért mondta, hogy felmérgelje, de nem volt igaz. Tetszik érteni, anyám nehéz természetű asszony volt. Majd felpattant a kedvenc gyapjasára, és elindult, hogy megölje a fatert. Én meg felültem a volt testemre - meglepően erős - és utánuk eredtem. Lényegében ennyi.
- Váó! - Bukik ki Terryből.
- És most mihez kezdesz? Nem maradhatsz csak így. Eyron, igaz?
- Igen. - bólint az orrszarvú.
- Zebed, amott Dymidia nem mágus? Tudod az a fura ork, fél agyarral, fél szemmel és deréktól lefelé félmeztelenül. Pont a féltetőt húzza fel a bejáratnál. - pattan fel Terry.
- Most, hogy említed. Hé, Dym, gyere ide egy pillanatra! - kiáltok az orknak.
Szürkészöld bőrével, szakadt ruhája alatt duzzadó acélos izomzatával, komor, opálos tekintetével, és szabadon lengedező péniszével Dym elsőre senkire sem tesz túl jó benyomást. De ha ez a zsánered, hé, ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Ám meglepően jámbor lélek.
- Mondjátok csak! - kezet rázunk.
- Eyron, tiéd a terep. - húzom magam mellé a gyapjas húsbörtönbe zárt elf gyermeket, aki megismétli a mágusnak is a történetét.
- Nem mindennapi. Felettébb érdekes. - vakargatja az állát zöld barátom. - - De azt hiszem tudok segíteni, elkezdtem egy mágusképzést galambozó tagozaton, miután vándortáncosnak szegődtem. Rendben, hadd lássam a két testet!
Egymás mellé állítjuk őket. Dym közéjük lép, és kezeinek karmos mutatóujjait a homlokukhoz érinti.
- Térj vissza lélek, folyamodnak forrásához! Kövesd kanyarulatait családod bárkájának fodrai nyomán! - mormogja mély hangján. De úgy, hogy még a szellő is elcsendesül, és a fűben neszelő apró állatok is. Majd félmosollyal a száján hátralép. - Megvolnánk.
- Na? - guggol Eyron elf teste elé Terry.
- Azt hiszem működött. - tapogatja magát a kölyök. Odalép a borjúhoz, és a gyapjába túr. Elégedett bőgés adja hírül, hogy minden rendbe jött.
Örömükben futásnak erednek a domboldalon. Boldogan pattognak egymás mellett, néha-néha nagyokat hemperegve a friss fűben. Gyermekzsivajjal a hátunk mögött nézzük tovább az Eb renoválását.
- Mi ez a bárkás dolog a varázsigében? - vakargatom az orromat.
- Tudod, a végén minden hajó ugyanabba a kikötőbe fut ki. Persze csak képletesen. - mondja pisálás közben Dym.
- Egy család, egy út, egy végzet. Szép gondolat. - suttogja Terry.

Két robbanás által keltett széllökés löki az ork vizeletsugarát a lábszáramnak.

- Galambos képzés, mi? - mormogom.
- Az első félévnél abbahagytam. - rázza meg magát.