A kedvenc börtönőröm mindig az mondta, hogy a legrosszabb döntések és a legjobb történetek mind egy lepukkant csehóban születnek. Ezt csak megerősíteni tudom ugyanis negyvennyolc emberi évvel ezelőtt jómagam is egy ilyen ördög segge alatti késdobálóban fogantam. Édesapám prostituált volt a Csak Még Egyet De Azt Nem Én Fizetem névvel megvert kocsmában, ahol anyám futtatott mindenkit. Igen, kitaláltátok, én vagyok a rossz döntés. Tizenkét évvel később - bezony, a goblinok eddig terhesek, de cserébe az újszülött már pár óra után munkára fogható - a kocsmapulton születtem meg, ahol olyan erővel szabadultam erre a világra, hogy kicsúsztam a bába kezei közül, majd miután végignyaltam a sörrel átitatott deszkatákolmányt belefúródtam egy pár napja kidőlt troll bordái közé. Megjegyezném, hogy ezen az elit helyen csak akkor tűnt fel mindenkinek, hogy a vendég már több napja halott volt.
A gyermekkorom többnyire eseménytelenül telt; loptam, csaltam, zenét szereztem - a legutóbbiért jutottam tömlöcbe jó négy és fél évre. Egy jó dalnak ereje van, mely életet önt a legleharcoltabb lélekbe is, és táncra perdít... Mondjuk egy rossznak is, de az én dalaim miatt egy kis parasztfalu lakosságának fele öngyilkosságot követett el. De hé! Eme kis incidens után már a fél megyében ismerték a nevemet. Bár a bűnöző élet - ami a mi fajtánknál egészen normálisnak és szürkének mondható - ezek után már igencsak nehézkessé vált. Ideje volt hát, hogy a családi tradíciót folytatva, és a hírnevemet kihasználva megnyissam az összeharácsolt vagyonomból az én saját kis kricsmimet.

Légy üdvözölve a Véletlen Ebben!

Van itt minden mi szem-szájnak és hánynak ingere. Akad martalóc söröm a folyami népektől (a nedű friss, ahogy a benne lévő parazita halak is, amelyek megtapadnak a torokban), pálinkapuding a felföldi tehenészektől (ha kíváncsi vagy, hogy milyen ha a tej olyan darabos, hogy felvisít ha beleharapsz, ki ne hagyd ezt a kuriózumot), lovaglikőr (minden második feles udvarol a női fogyasztóknak, százból egy esetben pedig birokra kel a kéretlen udvarlókkal - nem egy leányálom felmosni a padlót, egy kis erős feles, de mennyi kiontott vér), sárkányköpet (ritka finom, de ne öblögess vele, mert hajlamos felrobbanni), és a legritkább kincs mind közül: tiszta víz.
- Eretnekség! - üvölti bele a nagyvilágba pár szegecselt páncélos martalóc.
Lényegében itt tengetem többnyire békés életemet immár tizennyolc éve. A pult mögött éppen az új csaposjelöltemet túráztatom; egy huszonhat éves emberférfit(?), fakó, szinte áttetsző bőrrel és hegyes fülekkel, középhosszú világoszöld hajjal. Ha jobban megnézem inkább elf.

- És mégis mióta az álmod, hogy csapos lehess?
- Inkább szükségnek mondanám.
- Elkeseredettnek hangzol, mintha ez lenne az utolsó lehetőséged, hogy ne kösd fel magad egy ent kérges lőcsére... Fel vagy véve! De figyelmeztetlek nem fizetek sokat, sokszor kiálhatatlan vagyok, néha napján még büdös is...
- Tehát egy igazi goblin.
- Seggnyalással itt nem viszed sokra, de azért egy kicsit elpirultam itt a zöld pigmentpáncél alatt.
- Khmm, pöcs.
- Ne told túl, kölyök!
- Hajajajj!
- Mi va'?

Az elf riadt tekintetét követve a bejárati lengőajtókra szegezem a tekintetemet. A jeges szél havat kavar be a padló szálkás, ragacsos deszkáira. Talán be kellene ruháznom egy normális ajtóra. Plusz nem ártana néhanapján feltakarítanom. Kicsit meglepő a hó így a nyár közepén, de láttam már furább dolgokat is.
- Ezelől menekülök már hónapok óta. - hebegi a hegyesfülű.
- Egy kis fagyos csapadék még nem ártott senkinek. - közben eszembe jut jóanyám, akire a kinti pottyantóson találtam rá egy hóvihar után, pár kilométerre a kocsmájától. Bár volt ott egy lavina is.
- Nem a hó, maga bolond zöld törpe! Hanem aminek utat terít.
A távolból egyre erősödő hollókárogás hallatszik, szinte már elviselhetetlen erővel. Majd hirtelen csend.
Hosszú, hosszú percekig.
Miközben jómagam, a sápadt gyökér, és az a pár kósza vendég, aki reggel betévedt a bejáratot bámuljuk rémületnek álcázott dacos bátorsággal eszembe ötlik, hogy talán szarnom kéne.
Megremeg a padló a lábunk alatt. A rozsdás csillár ide-oda csapódik a plafonon, miközben azt sikoltozza, hogy:
- Mind meghalunk! Kivétel nélkül! De nagyon meg ám! - olcsón vettem, az előző tulajdonosa, aki egy rusnya boszorkány volt, ki nem állhatta. A volt férje volt, vagy mi. Említett valami, nővért, megcsalást, meg valami átkot is. Mindegy, ami olcsó az olcsó.

A remegés egyre csak erősödik, és erősödik, és erő...

Ebben a pillanatban eltűnik az északi fal. Törmelék, hó, és vendégek csapódnak a pultnak. Egy gyapjas orrszarvú robban a kocsmába.

- Amúgy Zebed vagyok. - nyújtom a kezem az elfnek, miközben a szőrös behemótot bámulom, de csak az arcát sikerül megpaskolnom
- A csillárnak igaza van. Meghalunk. Amúgy Heyron, örvendek. - talán ő is kezet nyújt, de inkább egy meglepően sértetlenül maradt korsóért nyúl, ami tele van sárkányköpettel, és egyetlen korttyal kiissza. - Ez itt a nejem. - teszi hozzá.
- Az orrszarvú?
- Nem, te barom. Hanem a lovasa.
- Inkább orrszarvasa, nem?
- Igazad volt?
- Miben?
- Kiálhatatlan vagy... és büdös is.
- Tudom. El kellett volna mennem szarni.