Az előző fejezet tartalmából:

sárkányköpet... lavina... sápadt gyökér... Heyron...

Két és fél tonna tömör izom és szőr áll most a Véletlen Eb északi falának helyén. Orrlyukaiból párafelhők robbannak a kocsma légterébe, majd apró cseppek formájában lecsapódnak az egyik vendég szemüvegének lencséin. A legöregebb és leghűségesebb sivatagi dzsinn párlat fogyasztóm; Ro... Az orrszarvú előrelép egyet és ormótlan talpával összeroppantja szerencsétlen koponyáját.
- Elnézést, hogy csak így betörök. - kezd bele mondandójába a világ egyik leggyönyörűbb lénye, akit goblin szemeim valaha is láttak. - Heyron, ha megtennéd, hogy nem menekülsz tovább.
- Nem menekülnék, ha nem akarnál megölni. - hebegi az elf, majd félelmét palástolva beleböfög az öklébe. Apró parázscsillag születik meg és huny ki a pillanat sötét hevében a szája előtt.
- Ha szabadna közbe szólnom, mint eme remek vendéglátó...
- Kuss legyen, penészszínű törpe! - rivall rám ez az égi tünemény. Merevedésem palástolásához leemelek a pultról egy opálos ezüsttálcát.
Hosszú vörös haja, akár a rideg hegyvidéki szélben lobogó tűz veszi körül szenvedélytől lángoló arcát. Szemei fehéren izzanak, nyelve feketén csillog, akár a kátrányos gyümölcscsiga, ahogy megnyalja telt, húsos ajkait. A tálcát ráakasztom a sátor tetejére és megigazítom az ingemet. Heyron olyan tekintettel néz rám, mint aki nem tudja, hogy rászolgált-e erre a látványra.

Eközben a pincében, pár orrszarvúmentes perccel ezelőtt.

A hóelementál szerető mozdulatokkal emeli le a polcokról az üvegeket. Fagyos ujjaival lekaparja a deret a címkékről, és ellenőrzi a tartalmukat. Ő felel az ital- és ételkészletért, immár három éve. A munka kellemes nyugalommal tölti el, és már a főnökét sem tartja akkora balfasznak, mint az elején. Négy tétel híján kész is a szokásos hóvégi leltárral. Kihúzza a mellkasába ékelt báránycombot és nagyot harap belőle. Két falat között eszébe jutnak a Nagy Olvadás eseményei, a kilátástalan jövő képei, egy óriási lavinaroham emlékei, és Zebed segítő keze, ahogy a felkelő Nap fénye megcsillan zöldessárga körmeinek hegyén.
Az üvegek először csak nagyon halkan, szinte észrevétlenül dalra zendítenek. Halk csilingelésük minden egyes hóelementál lélegzetvétellel nagyon hamar éktelen csörömpöléssé duzzad. Megremegnek a gerendák a feje felett, majd a robbanás egy északi páratlanujjú patás elementáris erejével toppan be a békés kis világába.
- Már megint mi a fenét csinálsz, Zebed? - mormogja jégfogai között, és megindul a lépcső felé.

Vissza a gyapjas dögökhöz és kényelmetlen merevedésekhez!

- Ne itt, és ne most beszéljük meg, Niktra kérlek! - teszi össze két tenyerét az elf.
- Ne itt? Ne most? Mégis mikor, te szörnyeteg. Megölted a fiunkat! - sziszegi az orrszarvas.
Megdörzsölöm a homlokomat. Már megint behozzák a családi problémáikat a csehómba.
- Úgy látszik ez nem rám tartozik, úgyhogy ha lennétek szívesek a küszöböm emlékén kívül folytatni.
Kivágódik a pinceajtó. Kedves kollégám csillogó tekintete végigvándorol a színen, és megérkeznek a kérdések is, mint a goblinok az ingyen kajára; szélsebesen:
- Ki a sápadt gyökér?
- Hé! - csap a pultra Heyron.
- Mit keres itt egy északi orrszarvas a fal hűlt helyével a háta mögött? Miért van már megint tálcával takart erekciód? És hol van Roland feje?
- Ez a sápadt gyökér itt: Heyron. - mutatok a fakó szerencsétlenre.
- Újfent hé, és üdv! - int az elf.
- Az új raktárosom.
- Azt hittem pultos. - teszi hozzá.
- Milyen új raktáros? Még itt dolgozok! Még itt dolgozok, ugye?
- Figyelj, Terry, azt hittem leléptél, és tudod, hogy egyedül nem bírnám itt a dolgokat. - tárom szét védekezőn a karjaimat.
- Félórája mentem le, és szóltam is, hogy megcsinálom a szokásos leltárt, te balfasz!
- A türelmem itt véget ért srácok. - szakítja udvariatlanul félbe a társalgásunkat Niktra. Az orrszarvú pedig Roland hulláját, ahogy a tülkével áthajítja a pult felett, egyenesen bele a tükrös polcrendszerbe.
Heyron pupillái öklömnyire tágulnak, ahogy a behemót megindul felénk. Remegő ajkai közül egyre több szikra tör elő, és köhögni kezd. A csillagszórás Terry figyelmét sem kerüli el.
- Heyron? - lép a hegyesfülű mellé a hóelementál.
- Hmm? - öklendezi az.
- Viszlát Heyron! - erre megragadja az elfet a nyakánál és a tökeinél, majd áthajítja a pult felett, pontosan a rohamozó orrszarvú tülkére.
A robbanás véres szőrcsomókat szór a behúzott nyakamba. Terry pedig fehérből vörösbe vált, ahogy a teste beszívja a meleg a szaftot. Az ezüsttálcán pedig ott pihen Niktra feje, értetlen arckifejezésbe fagyva. Nagyot fújva megpihen a tekintetem a pult mögé akasztott táblácskán:

A családi problémákat, hagyd otthon!