Az előző fejezet tartalmából:

galamb... aluliskolázottság... Csápváros... tengerészdal

Flinta hatalmas termetéhez képest meglepő hangtalansággal robog a sárgás avarban. Négy emberhossznyi léptei nyomán száraz levélfüggöny emelkedik a lombok felé. Óriás, ebben az erdőben azonban mégis aprónak tűnik a csillagpásztor égerfák árnyékában. A rozsdaette hálókerítésen inkább önnön szórakoztatására ugrik át, mintsem szükségből. Titáni ereje miatt pedig akár kisujjal is ki tudná tépni a tartóoszlopokat. Azonban ma jó napja van. Könnyen megszerezhető és felettébb értékes zsákmányról kapott egy megbízható fülest. (Már amennyire egy alvilági füles hiteles lehet egy orgazda szájából.) Így víg optimizmussal robog a célpontja felé. Ha legalább fele annyira körültekintő lenne profi létére, mint amennyire derűs, talán észrevette volna a hálókerítés tövébe esett figyelmeztető táblát:

VIGYÁZAT SZÖKŐÁLLATOK!

A nagy Égboltágyazó-hegység lábánál fekvő Bolha-völgy sűrű erdejének közepén megbújó piciny laborban egy annál nagyobb elme kedvesen csilingelő hangja csepeg vissza a fémernyőkkel felerősített olajlámpák fényétől ragyogó lombikok közül, ahol a túlírt nyúlfaroknyi sorokat követően egy ici-pici manó legújabb, többhónapos kísérletének eredményét látva, így kiált:
- Hogy a jó büdös kurva anyjának gecitől habos kirohadt fogágyába szarna maltert egy csapat szifiliszes gyermekdal költő!
Ingerülten letépi a korommal sötétített védőszemüveget a fejéről, és dühösen kihajítja az ablakon, ahol Flinta megdöbbenéstől leakadt szájában landol.
- Bocsánat. - fújja ki a levegőt, és a nyúlemberkísérletekre szánt középkorú férfi ketrecéhez lépve egy maréknyi cukorkát szór az etetőbe. - Remélem nem visz el a cukorbaj mielőtt megkezdem a kísérleteimet az új szereimmel. - teszi hozzá.
- Én is nagyon remélem. Túl jó dolgom van itt, ahhoz képest, hogy még nem járultam hozzá a tudomány fejlődéséhez az életemmel - szabadkozik Béla, a karrierista kísérleti nyúlember.
- Talán pihennem kellene, túl gyors tempót diktálok magamnak. A versenytársak úgyis évtizedes távolságokra vannak még az én munkámtól. - győzködi magát Pangea J.
- Még sosem kérdeztem, hogy honnan a neved J.? - igazgatja az alomként szolgáló emberbőröket Béla.
- Semmi komoly. - kezd bele a manó. - Pár évvel ezelőtt, amikor még egy zsoldoscsapattal húztam az igát keresztbe-kasba a kontinensen, elvállaltunk egy melót egy párhuzamos világban. Az ottani uralkodó kért segítséget az elrabolt lánya visszaszerzéséhez. Talán nem kell bizonygatnom, hogy én voltam a csapat esze. Rengeteg kísérleti fegyvert szabadalmaztattam az évek során, amihez egy zsoldoscsapat tagjaként megfelelő harcászati kísérleteket tudtam elvégezni. Na mindegy is, a kiscsaj visszaszerzése már egy karnyújtásnyira volt, amikor elérkezettnek láttam az időt, hogy pontot tegyek az ügy végére az emberrablók fejének likvidálásával. Akkoriban egy felhasználóbarát, de ugyanakkor eredményes gránáton dolgoztam. Az lett volna a lényege, hogy a robbanás a megjelölt célponton kívül mindenkit figyelmen kívül hagy. Egy mesterséges elme volt a lelke.
- Mesterséges elme? - szakítja közbe a nyúlember.
- Olyan, mint a tied, csak jobb. Sarokba csokigolyókat szaró test nélkül. - magyarázza a piciny zseni. - Szóval az M. E. a felrobbanás előtti pillanatban arra jutott, hogy a hercegnő túlélése nagyobb fenyegetés, mint az emberrablóké, ezért felülírta a célpontra irányuló parancsomat, és csak a lányt ölte meg.
- Szar ügy. - húzza a száját Béla.
- Lett volna... - tartja fel a mutatóujját J. - ...ha később nem derült volna ki, hogy a vérvonal megszakadása miatt az uralkodó vetélytársai összefogtak, és megtámadták a királyságot. Ja igen, azt nem mondtam, hogy az a köcsög egy zsarnok volt, de teli erszénnyel. És egy vérzivataros történelemmel megátkozott világ ismét a béke és a demokrácia földje lett. A szétszakadt nemzetek újra egyesültek, a régi egységbirodalom neve alatt.
- Pangea. - suttogja döbbenten a nyúlember, miközben egy csokigolyó pottyan ki az alfelén.
- Ez volnék én! Még a félresikerült kísérleteim is elismerést hoznak. A tudomány útjai kifürkészhetetlenek. - rogy a forgószékére a kutató.

Ahogy az ablak felé fordul a Nap valahogy meglepően élettel telinek tűnik. Majd egy pislogással később egy fogsor fekszik a horizontra.
- Hol a fekete doboz? - dörgi Flinta.
- Te meg mégis ki a pöcsöm vagy? - pattan fel a pultra J.
- Flinta, a tolvajok céhének büszkesége. - húzza ki magát az óriás, amitől az ablakban csak a térdkalácsa látszódik.
- Kurva nagy büszkeség vagy mondhatom. - kezd bele a manó. - 1., Nem lopakodsz. 2., Nem méred fel a terepet. 3., Egyáltalán tudod, hogy néz ki, amit el akarsz lopni? 4., Ennek az egésznek nem arról kellene szólnia, hogy ki-be egyetlen nyom nélkül? 5., Van pofád bejönni Pangea J. birtokára! Nem láttad a táblát? Pedig az egy nagy, rikító tábla.

A fogsor ismét megjelenik, és egy hatalmas lélegzetvételt megelőzően akkorára nyílik, akár egy cet szája. A manót elkapja a belégzés légörvénye, és pillanatokkal később egy nyálkás húsalagútban csúszik egy savgőz illatú katlan felé.
- Hol a doboz? - hallja zúgó hangon az óriás hangját J. - A helyedben sietnék, mielőtt az előételem leszel, a nyúlpörkölt előtt.
- Mi-micsoda? - hebegi Béla miközben a ketrecbe már alig férnek el a golyók. 
Furcsa fütyülő hang üti meg Flinta fülét, de mintha a  gyomorszája környékéről jönne.
- Gyertek a mamához picinyeim! - cöccögi negédes hangon J. - Tudod semmi sem állhat egy kutya és a gazdája közé. Legyen az ezer kilométer óceán, vagy párcenti óriáshús.
Párszáz méterre az erdősáv szélénél egy szürkés fergeteg robban a mezőre. Majd zizegve megindul a labor felé.

Ha most ott lennél személyesen és hunyorítanál látnád, hogy az nem egy élőlény, vagyis de, de mégsem. Hanem többezernyi diónál nem nagyobb méretű kutya, amint egy rajként mozog. Szemeik űrfeketék, orruk, mint egy ork boxolóé, lelkesedésük pedig határtalan, ha a gazdájuk hívja őket.

- Várj! Inkább kihánylak! - nyüszíti az óriás, de mielőtt az ujja a szájába érne gyomortájékon nekicsapódik a raj. ...és csak rág, és rág, és rág. Gőzölgő belsőségek buknak a fűre. Flinta elgyengülve nézi, ahogy J. a raj és a belei hátán leszánkázik a földre. A köré gyűlő vérben fekve a karja és a lábai megállás nélkül járnak. Vérangyalt csinál. És kacagva nézi a falkája gyűrűjében, ahogy az óriás kisebb földrengést okozva a talajra omlik.

A telep túlsó végénél a szél hátán egy galamb érkezik, és egy újabb nem is annyira nagy, és nem is annyira rikító figyelmeztető tábla szakad le a kerítésről.