Az előző fejezet tartalmából:

sárkány... anafilaxiás sokk... töltőtoll... BUMMMMM!!!

Főbbvárostól délre 25 klikkre (1 klikk = 1 toll klikkantásnyi idő = lerakódott retek függvényében valahol 0,3 másodperc és 3 évtized között)

- Gyerünk szedjétek a lábatokat! - lötyögi jóapám Terry kezei között egy befőttes üvegben lötykölődve.
- Könnyen pofázik, aki csak epe. - mormogja anyám, miközben egy fenyőágat tép ki madárfészekszerű hajkoronájából.
- Csipp. - szól ékesen egy kalászka csőrében egy hallal (röpképtelen sarkvidéki madár... mi sem értjük, hogy miért?, hogy honnan?, és úgy alapjában véve hogy?), és felröppen a hajából.
- Lehetek őszinte? - fordulok Dymhez.
- Szeretem a kendőzetlen társalgásokat. - bólint az ork.
- Remek. - vágom rá.
- ...ahogy a kendőzetlen altestemet is - fűzi hozzá, amitől egy kicsit megakad a társalgás folyama.
- Khmm... Láttam, mit műveltél a kölykökkel a kocsmánál, és erős a gyanúm, hogy pocsék mágus vagy... de... szóval, hogy állsz a teleportáló varázslatokkal? - vakarom az orrnyergemet.
- Volt a galambozó képzés alatt egy modul. Valami az ujjakkal, valami bonyolult technika, már nem is tudom, talán csettintések. - és csett...

Főbbváros romokban.

-...vagy talán két csettintés. - ráncolja a szemöldökét... csett...csett...

Főbbvárostól délre 96 klikkre

- Baszd ki! - értetlenkedik Terry és a befőttesüveget a sziklás talajra ejti.
- Ha szükségetek lesz rám, hányjatok megiiiiiiiint! - kiáltja elhaló hangon atyám, ahogy lefolyik a repedések között.
- Hogy kerültünk ide? - támaszkodok meg Dym vállán.
- Tudod, csak... - csett...

Pokol

- Csettints! A kurva életbe csettints! - üvöltöm, ahogy a szemeim előtt különböző szerencsétlen lelkek minden pórusából fekete szmötyi spriccel mindenfelé... bár a szag ismerős valahonnan.
...csett...csett...

Főbbváros, tömlöc.

- Tudtam, hogy eljössz értem. - ragad meg valaki hátulról.
Egy jól irányzott könyökmozdulattal a támadóm felé csapok, és elégedetten konstatálom, hogy az orrnyerge egy reccsenés keretében ripityára törik.
- Mégis mit képzelsz magadról! - ront rám egy kocsonyás élőhalott, de Terry közbelép és egyetlen tüzes, szenvedélyes csókkal jéggé dermeszti.
- Nagyon meleg. - böki meg az orra hegyét Dym.
- Bru? - hunyorgok a félhomályos cellában a földön vergődő támadóm felé.
- Mégis ki ölelgetne még így, baszod? - nyöszörgi az orra elé tartott tenyerei közül. - Amúgy a zombi velem van.
- Oh, bocsi! Terry olvaszd ki! - fordulok a barátom felé.
- Nem tudom, hogy kell. - vágja rá.
- Pompás. - fújom ki a levegőt. - Dym? Valami?
- Lehet akad itt valami. - majd letolja a nadrágját és elkezdi levizelni Mortedet. - Bár eltarthat egy darabig.

Főbbváros, városháza.

- Üdv, polgármester! - tépi fel az iroda ajtaját Anton Ganéshowich testőrsége kíséretében.
- Mit művelt a városommal maga szörnyeteg? - hebegi az.
- Én? Hozzá sem értem. - tárja szét a karjait a fiú. - De a hordám sorai között nagy népszerűségnek örvend ez a nagyszerű város. Mindenkit a keblükre ölelnek; az újszülöttektől a vénekig.
- Ez szimpla mészárlás, értelmetlen, miért?
- Ne akarja, hogy elnyújtott expozícióba kezdjek, amely megakasztja a történet folyamát, és lehet, hogy még értelme se sok lesz, leírva, sorkizártan pedig biztos vizuálisan is unalmas lenne. De ha szeretné...
- Üljetek le fiúk! - fordul S.E.A.N. a mögötte álló bestiákhoz. - Ez eltarthat egy darabig.

A Ganéshowich-klán volt az egyik legnagyobb, és leggazdagabb nemesi család széles e vidéken. A parasztjaink által művelt földeken gazdag volt a termés, erdőinkben tobzódtak a vadak. A jobbágyok tiszteltek minket, sőt mi több szerettek. Mi sem ékesebb példája ennek, hogy talán négy vagy öt évente volt egy-egy hevenyészett felkelés. Atyám világi ember volt, nagy tisztelője a művészet minden formájának. Rengeteg vándorzenész- és színésztársulat fordult meg az udvarunkban az évek folyamán. Hogy édesapám megmutassa mennyire fajokon túl mutat a művészet, és hogy maradandót még a legalantasabbak, mint pl. a goblinok is tudnak alkotni, meginvitált egy zenei társulatot. A Kakofókát. Négytagú klasszikus felállás: énekes, lantos, dobos, zsebtolvaj. Hogy megmutassuk mennyire nagylelkűek vagyunk, a parasztoknak is megengedtük, hogy részt vegyenek az udvaron belüli koncerten. Ez lett a családom halálos ítélete. A zene túl előremutató volt a közemberek hallójáratainak. Az első szám felénél kitört a pánik. A parasztok elkezdtek random módon öngyilkosok lenni, néhányan széttrancsírozták a koponyájukat a színpad deszkáin, néhányan a zsebtolvaj zsebmetsző pengéjén metszették el a torkukat - a lefagyott tolvaj legnagyobb döbbenetére, páran pedig nekitámadtak az őröknek, nem haragból, inkább elkeseredésből, hogy véget vessenek az életüknek. A családom pedig csak nézte, ahogy ez a Zebed nevezetű zöldbőrű a tüdejét is kiokádja a színpadon. Mire lement a műsor, mi felállva tapsoltunk, több, mint száz paraszt pedig vérbefagyva feküdt a páholyaink előtt. Elvakított minket a művészet. A parasztok halálával összeomlott a gazdaság. Az otthon hagyott kisdedeket munkára fogtuk, de pár hónaposan nem bírták egyenesben tartani az ekét. Ahogy fogyott a termés, és a beszedhető adó a családom anyagi nehézségekbe ütközött. Ezt megérezték a környező urak. Visszaéltek kiszolgáltatott helyzetünkkel, és lassan felmorzsolták a családom vagyonát. A szüleim nem bírtak a szegénység tudatával megbirkózni, ezért elvonultak a hegyekbe, és belekötöttek a hóelementálokba. Sose láttam őket többé. A várunkban töltött egyik utolsó estémen emlékszek a naplementét néztem az erkélyemről, és a Zebed és a Nemesbontók egyik dalát dudorásztam. Tapsoltam, és megfogadtam, hogy egyszer még megölöm ezt az őrült zsenit.

- Ön is jól járt a családom bukásával, igaz-e? Mondja csak kiknek is adta el a családom földjeit? - szegezi a kérdést, és a kardja pengéjét a polgármesternek Anton.
- A Kocsma Kö-Kö-Khrrrrr... - hörgi bugyborékolva, ahogy a hideg fém lassan a gégéjébe csúszik.

Főbbváros, tömlöc. Egy orkvizeléssel később.

- Pár pecig ismét szilárdnak érezhettem magam. Köszönöm jóuram! - öleli keblére Terryt a frissen kiolvadt élőhalott. - És micsoda csók!
- Még jó, hogy pár korsó becsúszott indulás előtt. - húzza ki magát Dym.
Anyám a sarokba hányva okád, a gyomorborzongató kiválasztva is legalább olyan büdös, mint elfogyasztva.
- Van itt egy vödör, vagy egy ágytál? - fordul Bruhoz. - Belemerném a férjemet.
- Zebed! A város. Segítenünk kell. - ragadja meg a galléromat. Bruma.
- Terv nélkül aligha. - dünnyögöm. - De előbb menjünk ki innen! Dym?
- Nem ígérek semmit. - ...csett...

Az előző fejezet tartalmából:

nyúldeszka... kiöklendezett szervek... a kert... a lángtenger

A hamufelhő lassan szétterjed a kertben kialalkult csatatéren. Nincs olyan résztvevő a habtrehányon és Barackon kívül, aki ne kaparná ujjaival a torkát, és ne próbálná felköhögni, hát... lényegében Eve-et.
- Annyira rühellem, amikor ezt csinálja. - köp az ágyások közé könnyes szemmel Pangea, miközben Bélán egyensúlyozva próbálja elkerülni a habtrehány záporozó ütéseit.
- Ez mi a szar? - nézi rettegve a tenyerébe folyó szürke habot Második.
- Ó, már megint tüdőre ment? - kiált ki a VakUndVilágtalan belsejéből Barack.
- Szíveskednél csipkedni magad! - ordít utána Kong és a megszenesedett lábát maga után vonszolva, elindul, hogy felvegye a lépcső alján fekvő leszakadt alkarját, melyet elveszített Eve felrobbanása közben.
- Úristen, hirtelen de meleg lett itt. - legyezi magát Ontafir.
- Mi a fasz ez már megint? Normális ismerőseid nincsenek? - szegezi a kérdést J-nek, és mutogat a kormányos felé bolyhos farkáva Béla.
- Háh! - néz hátra a válla felett Pangea. - Ideje vót má'! Ontafir beszari, ez igaz. De ha elengedi magát, akkor sárkány.
- Na jó, gyökerek ideje lesz kussolni, és egy kicsit figyelni! - zengi az éter. - Mivel annyira felbasztatok, hogy spontán elégtem, most csak egy régimódi összehangolásra futja.
- Várj egy kicsit drágám! - merevedik meg Kong, ahogy a leszakadt végtagot vizsgálja, amint az új, rózsaszín szövetet generálva összeforr a felkarral.
De elkésett, Eve részecskéi már a hörgőcskéken felszívódva szétterjedtek a csapat tagjainak testében, és átvették az irányítást a legtöbb motorikus képességen. Leszámítva Másodikat, aki éppen anafilaxiás sokk keretében rángatózik a krumpliágyások között.
- A kölyöknek segítség kéne. - ásítozik Packur, és félkómásan felcuppan a földről, ha már nem hagyják aludni, és viszkető parazitaként a szemgolyója mögött ott érzi Eve-et is.
A habtrehány rendületlenül ostromolja J. szökőállat hullámát, egyre jobban elaprózva azt. A mészárosztrigák érdeklődési körüket Másodikról áthelyezik Ontafirra.
- Miért nem eszik meg inkább a lányt? - nyavajog a sárkány, és kelletlenül tüzet köp a kagylók felé.
- Nem esznek beteg prédát! - világosítja fel Barack.
- De nem is beteg, csak allergiás. - próbálja a térdeit markolva egyenesbe hozni magát az elsőtiszt.
Az osztrigák, mintha értették volna hirtelen irányt változtatva a fetrengő utcagyerek felé veszik ismételten az irányt.
- Ó lágyhéjú prosztapiton tojás! - áll Második és a csattogó kagylóraj közé a csupasz gyíkember.
- Ha már balfaszkodtok legalább csináljuk összehangoltan! - visszhangzik minden megszállt fejében E. - Mennyire merev a barátod? - kérdezi J-től.
- A talpa alatt mindig. - jelenti ki büszkén Béla.

Pangea egy határozott mozdulattal áthelyezi a testsúlyát a nyúldeszka hátsó részére, ami ettől az orr irányába megemelkedik. A bolyhos farokra taposva J. növeli a sebességet és a habtrehány állkapcsai közé irányítja Bélát, majd az utolsó pillanatban egy oldalirányú szaltó keretében leugrik róla. A szökőállatok tompítják a zuhanását, majd az apró ebek nyáltengerrel borítják, fejtetőtől cipőtalpig, mind a 37,8 centiméteren.
Ontafir hatalmas testével, a nem kevésbé hatalmas (de nem kimondottan kövér, mert a body shaming még ebben a világban is csúnya dolog... legalábbis Ontafir szerint, mert ő még nem annyira bátor, hogy elismerje, hogy, aki kövér az kövér. Pedig sárkány, nem szólnának vissza neki) habtrehánynak vetődik, és annak kipeckelt szájába okádja előbb ideges gyomrának tartalmát, majd később a lángmirigyei által termelt tüzet is.
Mielőtt a gyomortartalmak és a tűz közötti kölcsönhatás kirobbanó energiával tenné a dolgát Packur az eszméletlenül remegő Másodikat erős karjaiba veszi, és egy határozott mozdulattal a bestia pofájába hajítja, ahonnan az utcagyerek leszánkázik egyenesen a habtrehány gyomrába, nyomában a felbőszült osztrigarajjal.
- Hősi halál. - gördülnek le a régóta áhítozott dicső szavak Béla vágott ajkairól, majd az ernyedési pontra harapva átadja magát a dicsőség répaszagú istenének.
- Még nem! - fonódik a kezére egy szőrös majomfarok, és kirántja az összezáródó állkapcsok közül a nyúlembert. - Ez még nem az a nap. - néz vigyorogva a szemeibe Kong.
- Utálni foglak. - sziszegi sárgás metszőfogai mögött Béla.
- A kölyök allergiás rám, de te nem, nem igaz? - szegezi a kérdést a vándorkéznek Eve. - Vigyük ki innen! - és megindulnak a végbélnyílás felé.

A TárSas elégedetten böfögi fel a kérvényezett csomagot Barack lábai elé. A gyümbölcs izgatottan tépi fel a pecsétet, és gyorsan átfutja a csatolt a levelet.

Tisztelt kérvényező!

Örömmel tudatom Önnel, hogy munkatársunk az Ön által igényelt AntiHabtrehányDeLukszUSedisön kard haladéktalan átküldésére irányuló kérvényét sikeresen feldolgozta, ám átmeneti készlethiány okán azt az Ön rendelkezésére bocsájtani nem tudja. Cserébe fogadja el ezt a félig feltöltött csillámtintás töltőtollat.

Tisztelettel,

A Semmi

- A KURVA ÉLETBE, EZT NEM HISZEM EL! - üvölti a gyümbölcs.
- Megint tollat küldtek? - érkezik kutyái hátán Pangea.
- A toll is megteszi. - zengi Eve, és J-t irányítva kitépi az íróeszközt Barack kezéből, majd Kong felé hajítja... aki nem kapja el. De erre számított is. A toll a kémiai folyamatoktól egyre jobban feldagadó habtrehány elvékonyodott hasfalába fúródik... és BUMMMMM!!!
A hirtelen táguló gázok hatására a vándorkéz által vonszolt Második hihetetlen sebességgel robog a menekülést jelző záróizomzat irányába. A vándorvégtag ökölbe szorítja kinyújtott magát, és akár egy másik világ elsősorban rajzokban megörökített popkulturális hőse az életet jelentő szabadságba repítí magát a büszkén maga mögött lobogó eszméletlen gazdájával.
- Azt kell mondanom mindent egybevetve egész jól ment. - gondolja magában Eve felé Kong, miközben az égből aláhulló húscafatokat csodálja.
- Na jó, adjatok vissza! - utasítja a többieket Eve.
Leírni is szörnyű az itt végbemenő folyamatokat. Testnyílásokon, pórusokon előtörő fekete szmötyiről írhatnék hosszú sorokat. Fekete, csomós könnypatakokról, kátrányos húgycsövekről...

Az előző fejezet tartalmából:

bőrokrácia... vagy nem... orrdísz... habtrehány

Pokol

A habtrehány egy bosszankodó sóhajtás keretében villás nyelvével kikotorja a kivert fogait a szájából. A mellbimbóin pislákoló halovány fény lassan kialszik. Egy határozott mozdulattal megrázza a halfarokban végződő alsótestét, melyről csörögve leválnak a feketén csillogó pikkelyek.
- Vedlik? - fordul Béla Barack felé.
- Sokkal rosszabb. - suttogja a gyümbölcs. - Körmölnöm kell.
Pangea J. Kansas 3000 típusú rakétacsizmái segítségével manószerűtlen sebességgel robogni kezd a bestia felé. A fogai közé szorítja a szökőállatok kormánysípját. Éles hang hasítja keresztül a levegőt, és az apró kutyákból  hullám mozgásba lendül. 
- De kellene egy deszka is. - gondolja magában, mire Béla, mintha olvasna a gondolataiban... (Az övében nem, de hallom milyen billentyűket ütsz le. - Béla) nagyot szökkenve J. felé ugrik, majd a bal pofazacskójában található merevedési pontra ráharapva, karjait maga mellé szorítva, lábait kinyújtva mozdulatlanná dermed. A manó füstcsíkot húzva, egy csaknem tökéletes hátraszaltó keretében a nyúlember hátára érkezik. A szökőállatok hullámot formázva beözönlenek a rögtönzött deszka hasa alá, a hullám taraja pedig védelmező árnyékot vetve felfut J feje fölé.
- Hadd szóljon! - csapja a fejére a Bolhavölgyi Rém membránjaiból és egyéb testrészeiből készült fejhallgatóját, és koppanásig tekeri a hangerőt.
- Emberbőr kell! Most! - húzódik félre az apró szörfös útjából Barack.
- Gyíkemberbőr nem jó?! - kiáltja át a hullámon Packur.
- Ha nincs más félig megteszi... azt hiszem. - vakarja az orrát B.
Packur a kék taréjra nyírt hajvonala két oldalán a karmait mélyen belevájja a fejbőrébe, és egy határozott mozdulattal, és egy marha gesztustalan nedves szövetszakadó hang keretében letépi magáról a bőrét.
- Nem az ideális vedlési módszerem, de megleszek. - sziszegi a fájdalomtól az elsőtiszt, és a vércseppektől gyöngyöző külső réteget nagy ívben Barack felé hajítja.
- Második! - hívja magához az utcagyereket a gyümbölcs.
- Pillanat, van egy kis baj. - zihálja a lány. - Ami azt illeti több is.
A földön szétszóródott pikkelyek enyhén szétnyílnak. Egyik oldalukon holtfehér izmos féregszerű láb bukkan elő.
- Hiszen ezek nem is pikkelyek. - hitetlenkedik Második.
- Azok mészárosztrigák. - üvölti Barack. 
Majd a fekete kagylók előre törnek. Második vándorkeze hezitálás nélkül felkapja az előttük heverő kaparcsot, és egy felesleges mozdulat nélkül munkához lát. A héjak recsegve-ropogva robbannak a tér minden irányába. A vándorkéz halálosztó propellerként vonszolja maga után Másodikat, aki hangosan kacarászva gyönyörködik a mészárlásban.
- Talán aggódnom kellene? - gondolja a gyümbölcs a hahotázó gyereket nézve. Majd markában a nedves bőrt lobogtatva megindul a VakUndVilágtalan fémes bendőjének biztonságába, és hivatali munkába kezd... Hivatali munkaidőn kívül. 

Tudja, hogy segítenie kellene a bajtársainak, de a félelem lassan eluralkodik rajta. A hideg verejték patakokban folyik a gerince mentén, záróizmai lassan feladják a harcot.
- Ontafir! - markolja meg egy vértől csillogó karmos kéz a bokáját. - Barátom.
Kész. ennyi volt, a vizelet kis sárga patakocskát formázva megindul a lábszárán a véres kézre.
- Egy kicsit csíp, de oda se neki. - fúrja tekintetét a kormányos szemeibe az elsőtiszt.
- Én nem... - hebegi Ontafir.
- Dehogynem. - sziszegi utolsó vedlés utáni erejével a gyíkember, majd álomba szenderül.
A világ legtömörebb buzdító beszéde után érzi, hogy valami megindult a szervezetében. Mélyeket lélegezve átadja magát a metamorfózisnak. A csontjai törnek, újra összeforrnak, átrendeződnek, új szervek képződnek, a régiek öklendezések közepette távoznak a száján. Szemgolyói szétrobbannak, majd akár a meztelen csigák lekúsznak az arcán. Talán ennyi elég is, a többi részletbe inkább nem mennék bele. A lényeg az, hogy ennek az egész elbaszott folyamatnak a végén ott áll egy...
- A manóba! - füttyent elismerően Második.
- Beléd is! - kiáltja oda két dal között J.

A szökőállatok raja és deszkásuk mennydörgő robajjal csapódik a habtrehánynak. A szörnyeteg nagyokat nyögve repül a kert ágyásai közé. Mélyen felszántva az egész területet. Kacagva kikotorja az orrába csúszott répákat, hajából kigereblyézi a salátaleveleket.
- Egész ügyes. - sziszegi.
- Ez beszél. - hitetlenkedik J.
- Ez beszél. - suttogja Második.
- Ez... - vakarja új szemeit Ontafir.
- ...beszél? - érdeklődik ordibálva a VakUndVilágtalan gyomrából Barack. - ...pedig nagyon nem kellene neki.
- Én. - vicsorogja a habtrehány, majd ellentámadásba lendül.

A kastély tróntermében Eve lassan kiadja minden haragját Kong meglepően strapabíró testén. Pár oszlopon, leírhatatlan dolgokat ábrázoló márványszobron és karbantartón kívül komolyabb sérülést nem szenvedett az épület. Kimerülten a trónra rogy és eldolgozza a verejtéktől a homlokára tapadt tincseket.
- Nos. - fordul Kong felé.
- Zebedről és a Kocsma Köztársaságról van szó. - szorítja tenyerét repedt bordáira a kapitány.
- Mi van velük? Nem hallottam semmit. - hajol előre ültében E.
- A Ganésowich-sarj hordát toborzott, fel akarnak perzselni mindent.
- Küldtem egy őrszemet Zebed mellé még évekkel ezelőtt. Miért nem jelentett? - mered gyanakvó tekintettel az étkezőasztalon pislákoló gyertyák közé Eve.
- Ami azt illeti Rolandot lefejezte, és kettészakította egy gyapjas orrszarvú nem olyan sokkal ezelőtt. - tördeli a kezeit Conrad.
- Büdös picsába! - robban ki a trónból E., és a nyomában robogó Konggal kilép a kertbe.

A szemei elé táruló látványtól remegni kezdenek az ajkai. Szemei fátyolosak lesznek a lassan felgyülemlő könnytengertől. Egy vérgőzős harc nyomán a veteményes feldúlva terül el a Pokol ege alatt.
- A kertem. - csuklik el a hangja.
- Amúgy boldog születésnapot! - mosolyog Kong.
- FUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU...!!! - és a lángtenger elnyeli a kapitányt.

Az előző fejezet tartalmából:

hamueső... meh... az igazsághoz tartozó kifelé dőlés... MONTÁZS

 Pokol.

- Szerinted nem lesz gond? - fordul aggódó tekintettel Barack felé Második, miközben a kastélyból kiszűrődő halovány halálsikolyoktól a hideg futkos a hátán.
- Áh! - legyint a gyümbölcs. - Hosszú kapcsolat ez, csak kell egy kis idő, amíg újra felmelegszik. - majd fütyörészve sarkon fordul, és megindul Pangea J. felé, aki éppen hangosan káromkodva próbálja életre kelteni a  VakundVilágtalant. - Amúgy is. - tárja szét a karjait. - Mit csinálhat vele? A Pokolra küldi. - majd kacarászva folytatja az útját.
- Barack úr! - toppan elé Béla.
- Ugyan, a barátaim barátainak Hamvas. - rázza meg a nyúlember kezét.
- Hogy mi? - rántja vissza a nyakát Béla.
- Simíts meg! - szorít rá a nagyra nőt rágcsáló mancsára Barack.
- Inkább nem. - lép hátrébb a lepus. - Amit a gyermek karjával művelt, az lenyűgöző. Remélem végtagvesztésnél alkalmam nyílik majd a saját bőrömön is megtapasztalni. Mégis miféle varázslat ez?
- Avatatlan szemnek annak tűnhet, de közelebb áll a... szerencsejátékhoz. - kezd bele a gyümbölcs. - Először is egy kérvényt/pályázatot/szépen megformázott baromságot kell írnom, lehetőleg emberbőrre, 0,5 körömkaparás mélységű karakterekkel. Látod, ezért van a mutatóujjamon mindig kihegyezve a köröm. - böki majdnem a nyúlember jobb szemgolyójába a körmét. - Néha kicsit kényelmetlen. Például, ha megvakarom az orrom, és véletlenül felhasítom. Ezért is vörös mindig egy kicsit.
- Ó, azt hittem iszol. - csodálkozik Béla.
- Na mindegy. - folytatja Barack. - megírom a cuccot akármire, mert tényleg, minden baromságra lehet. Ahogy formába körmöltem hívom az egyik tárSast. Mielőtt a torkába dugom a bőrtekercset, lepecsételem a megfelelő hőmérsékletre hevített pecsétnyomóval. Amint a madár elnyelte bekerül a Rendszerbe.
- A Rendszerbe. - bólogat a nyúlember, mintha halovány fingja is lenne róla, hogy miről van szó.
- Ezt a rendszert démonok uralják. Ha találkoznak a nagy büdös semmiben repdeső tekerccsel, akkor talán megnézik, talán nem. Ha felkeltette az érdeklődésüket a dokumentum tartalma, akkor vagy jóváhagyják, vagy nem. Majd továbbítják...
- Vagy nem. - vág közbe Béla.
- ...a Semmibe. Pontosan. - csettint elégedetten Barack. - Sokan lassan éreznek rá. És a Semmiben a kérvényből, vagy lesz valami...
-...vagy nem. - dobbant elégedetten lábaival a kapafogú.
- És ha minden az előírtak szerint történik, tehát hatalmas mákod van, akkor a tárSas visszaböfögi az adott dolgot.
- Akármit? - vakarja a bal fülét Béla.
- Egyszer láttam több generációnyi jólétet kiöklendezni egy madarat. Nem volt szép látvány. - fintorog Barack.

 - Packur haver, idedobnád azt a böhöm csavarkucsot? - szól megöbbentő kedvességgel a gyíkemberhez a manó.
A hüllő óvatosan megemeli a szerszámosláda kaotikus bendőjében leledző egyik kulcsot a sok közül.
- Nem azt, FASZOM! - bömböli el magát az apróság.
Packur remegő kézzel megemel egy másikat.
- Igen azt drága. Köszönöm szépen. - A felzuhanástól megroncsolódott a szökőállatok szállítóketrecének a zárja. Ki kell engednem a kicsikéimet.
A zár a harmadik istentelen odakondítás után recsegve megadja magát, és a raj boldog farokcsóválások közepette kiözönlik a veteményeskertbe.
- J. elégedetten zuhan a hátsójára, majd a levedlett bőrsapit a szemébe húzva álomba zuhan.
- Milyen békés ilyenkor, mint egy gyermek. - lép kezeit összekulcsolva Packur mellé Ontafir.
- Tudod ki a gyermek, hugyos! - mormogja nyálbuborékkal a szájszegletében Pangea.
- Hogy hiányzott ez. - mosolyog a kormányos.
- A hajó? - fordítja komolyra a szót az elsőtiszt.
- Az orrdísz bal melle kicsit deformálódott. De amúgy semmi komoly. - lép ki a  VakundVilágtalan fémgyomrából a fényre Ontafir.
- Milyen orrdísz? - fordul utána értetlenkedve a gyíkember. - Ffffff, ebből még baj lesz nyalja meg a szemgolyóját.

A Jó Veréshez Szól A Józsa orrára valószínűleg a Nagy Büdös Feketeségben történt átzuhanás közben egy hatalmas fekete pikkelyekkel, és hatalmas keblekkel megáldott teremtmény akadt, amely most lassacskán éledezik.
- Ez meg mi tököm? - vakarja a fejét Béla, akinek szintén a szemébe ötlött az indokolatlan keblek látványa.
- Á, a Feketeség lakója. A sötétben ritmikusan villogó mellbimbóival csábítja magához a prédáit. Ez egy habtrehány. - tudatja a többiekkel Barack. - Egyszer kérvényeztem egy ilyet. Egy barátomnak.
A bestia hirtelen magához tér, és zavarodottan vizsgálgatja a környezetét. Majd a tekintete megakad Bélán. Telt ajkai mögött több sorban cápafogak sorakoznak. A nyelvét lassan végigfuttatja rajtuk. Pikkelyes farokban végződő alsótestén egyensúlyozva kihúzza magát, hogy a telt keblek még hangsúlyosabbnak tűnjenek. Majd úgy marad... és nem történik semmi. Egy csavarkulcs hasít át a levegőn, és kiveri pár fogát. Sziszegve kap a szájához, majd a tenyerébe ömlő vért vizsgálgatja.
- Fényes nappal van ribanc. - lép ki a VakundVilágtalanból J. - És az én Bélámat nem baszogatja senki.

Az előző fejezet tartalmából:

bőrokrácia... tavaly előtti arcbőr... kolosszális kukac... pattogatott kukorkékoca

A Véletlen Eb előtti domboldalon.

Az anyám által kivert fogaim rendíthetetlen elszántsággal szaggatják fel az ínyemet. Nem igazán értem miért nem tudnak a kivertek nyomán a felszínre törni. De a goblin lét a sok móka mellett meglepően sok szenvedést is tartalmaz. Persze nyugtat a tudat, hogy ez utóbbiból jut a társaságunkba keveredő szerencsétleneknek is... és akkor még ki sem nyitottuk a szánkat.
- ...és ezért sodortalak el véletlenül, ezer bocs. - öleli meg a mutert jeges karjaival Terry.
- Ó, így már értem. Semmi gond kincsem. - fonja karjait a hóelementál köré anyám.
- Bocs, nem figyeltem, mi? - eszmél fel félálmából félmeztelenül Dym.
- Nem fontos. - legyintek, és a kiürült korsómmal megindulok az Eb felé.
- Légy jó fiú és hozz anyádnak egy hordó töményet! Még nem olvadtam ki teljesen. - kiált utánam az öreglány.

Lépteim alatt kellemesen susog a harmatos fű, felszakadt ínyembe kap a hús szellő, a felkelő nap fénye kellemesen melegíti az arcomat, lassan szállingózik a hó. Hó? Hirtelen megemelkedik a pulzusom, ahogy lelki szemeim előtt felsejlik egy orrszarvas képe. Nem, nem, nem. Még csak most építettem újra a kocsmát. Az nem lehet, hogy máris...
- Ez hamueső. - morzsolja a pelyheket az ujjai között Dym.
- Hála az égnek, az nem olyan rossz! - intek vissza és vidám léptekkel folytatom az utamat.
- De nem ilyen mennyiségben. - pásztázza az eget a tekintetével a hóbarátom.
- Gyermekeim a sör habja alatt! Ezt látnotok kel! - hív minket anyám.

Mind a hárman a domb tetejére kocogunk, ahol elhűlve látjuk, hogy...
- Főbbváros lángokban áll. - hebegi Dym.
- Félelmetes. - kristálybőrözik Terry.
- Meh. - rántom meg a vállam.
Hatalmas csattanással anyám tenyere a koponyám hátulján landol.
- Ott leendő kuncsaftok is lehetnek. - korhol a muter.
- Igaza van, asszonyom. - rántom helyre a nyakamat.
- Remélem Bruma azért jól van. Bírom a srácot. - huppan a fűbe Terry.
- A faszom, tényleg! - vágtatok sebes léptekkel a kocsma felé. - Srácok szedelődzködjetek! Tűzbe megyünk az utolsó rajongomért! - kiáltok hátra a vállam felett.
- Ki a fene az a Bruma? - értetlenkedik anyám.
- Egy Retkes. - indul utánam Terry.
- Ez bizony a fiamra vall. - indul utána kelletlenül anyám.
Dym nagyott sóhajtva végignéz a meleg szellőben lengedező orkfaszán.
- A picsába, akkor most fel kell öltözni.

Főbbváros, tömlöc.

Bruma vermének járdaszinten lévő rácsain keresztül a városban eluralkodó káoszt szemléli. A vallási fanatikusok véráldozatokkal próbálják megvenni a saját életüket a Főbbvárosba özönlő szörnyetegek előtt. Kóbormacskák hágják a harci kutyákat, tömeghisztéria... és még elsodorták a kedvenc hót dagadózó ételárusát is.
- Valahogy ki kell jutnom innen! - kiált fel bosszúsan miközben a mennyezetről lógó bomlásnak eredt cellatársába öklöz egyet.
- Talán már kiférek. - válaszol a vadul lengedező hulla(?).
- Bocs Morted, azt hittem még alszol. - szabadkozik Bruma.
A Retkes Pajzsok egykori vezetője a rongyos ruhája alá rejtett bökőjével levágja az élőholt testét. Morted az egyik lábát maga után húzva (mint minden retkes zombifilmben, már ha ebben a világban létezne film, de ha egy párhuzamosban lenne, akkor tudjátok milyen lenne, és mennyire klisé... bár itt meg vannak zombik, háh) megáll a rácsok előtt. Meglazult látóidegein lógó bal szemgolyóját a kezébe kapva kinyújtja azt acélrudak között.
- Eltűntek az őrök. Talán elmehetek a kulcsosdobozig anélkül, hogy lebuknánk.
- Enged annyit a tested? - gondolkozik az állát vakargatva Bruma.
- A húsom már kocsonyásodott annyit, hogy átfurakodjak, de annyira még nem rohadtam el, hogy szét is essek. Ez az aranyközépkorom. Egy kis élőhalott humor. - vakarja meg a koponyája tetejét, majd a körmei alá ragadt bőrt a kövekre csapja.
- Akkor ha megbocsátasz. - rugaszkodik neki Retek Parancsnok.
- Hunnghhh! - préselődik át a rácsok között a hátát ért rugástól M., és landol hangos toccsanással a szemközti cella rácsain ismételten átpréselődve.
- Hát ez remek! - rogy térdre bosszúsan B., homlokát a hideg acélrudaknak hajtva. Majd öklendezve hátravetődik, amikor rájön, hogy M. kocsonyás, zöldesszürke szövetei a bőréhez tapadtak.
- Semmi pánik. - nyugtatja Morted.
- Te könnyen vagy. - keseredik el Bruma.
- Mert ez nyitva van. - lép ki a cellából az élőhalott széles lerohadt mosollyal a száján. (Nem, nem, ez jó. Mivel lerohadt az ajka nagyrésze, ezért szinte mindig vidám.)
- Akkor hozd a kulcsokat! - szökken talpra Bru.
Hirtelen hatalmas detonáció rázza meg a fejük fölött a börtönt. Az őrszobához vezető folyosó fülsüketítő robajjal beomlik.
- Itt döglök meg. - krákogja a portól B.
Morted együttérzően nekidől B. cellája ajtajának, amitől az nagyot csikorogva benyílik. 
- Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindig csak kifelé próbáltuk. - könyököl fel M.

A Véletlen Eb: epikus zenére felszerelkező MONTÁZS, elszánt képernyő felé forduló tekintetek MONTÁZS, fegyverek hüvelybe klakkannak MONTÁZS, jégpáncél fakad a hópórusokból MONTÁZS, zöld orkpénisz húzódik susogva a durva textilszövet takarásába MONTÁZS mindenki bátorra issza magát MONTÁZS

- Zebed, mégis hova tökömbe rohansz? - tárja szét értetlenkedve a karjait Dym.
- Ennyi forgolódástól hánynom kell. - próbálom sikertelenül az ujjaim között utat törő habot visszatartani.
- Ha már a budi felé hánysz, hozhatnád apádat is gennygombóc! - kiált utánam anyám

Pokol.

Kong kényelmetlenül feszengve, és nagyokat nyelve bukdácsol a csontig hatoló hidegben. A háta mögött vészjósló kondulással záródnak be a súlyos ajtók. Egy hatalmas csarnokban halad, ezt biztosan tudja. A farkában egy tőrt tart, hogy védje a hátát, biztos, ami biztos. Mély morgó hangok visszhangoznak körülötte. Fenevadak, démonok, szörnyek rejtőzhetnek a sötétség szívében.
- Conrad, lámpát! Mielőtt az uram még összetöri magát, vagy összeszarja a frissen felmosott járólapokat. - zeng az utasítás egy ismerős hangtól.
A kapitány retinája lángra lobban, ahogy elvakítja a fénytenger. Ahogy a könnyet törli szemeiből, a homályból egy alak bontakozik ki. Egy lidérc? Egy bestia? Egy démon? Nem. Nem... ez egy teljesen átlagos nő. Sötét haja vadul, csápok módjára tekereg az arca előtt. Bosszúsan köpdösi a szájába tévedő szálakat. Szemüvege mögül rángatozó szemekkel méricskéli a majmot.
- Conrad! Becsuknád azt a kurva ablakot? Huzat van. - zengi a csarnok tágas terébe.
Valahol egy nyílászáró hangos kattanással a helyére siklik.
- Köszöntem, nagyon kedves C.
Kong széles vigyorral Evehez lép. E. energikusan az orrcimpáiba markol és magához rántja. Kong ajkai csókra csücsörödnek.
- Mi fasz, de komolyan?! - hallja Kong a háta mögül, ahogy lüktető orral, a csepp asszonyhoz képest meglepően nagy energiaátadással és sebességgel száguldva csapódik egy fekete trónnak.

Az előző fejezet tartalmából:

VakUndVilágtalan... egy nem egészen, ám valahogy mégis félkarú utcagyerek... erőteljes farok... kaparcs

Pokol (a fiktív)

A gondosan karban tartott kaparcs élének tükrében kábultan méregeti saját elviselhetetlen létének fejfájdalmát Kong.
- Na, már megint. - motyogja, miközben egy krumpli palántát próbál kihalászni a fogai közül.
- Mennyire sűrűn zuhansz csak így ide? - érdeklődik Barack a segge alól.
- Túl sűrűn! - ordítja mérgesen Eve, majd bevágja maga mögött az obszidián kastély hegyomlásnyi ajtaját.
- Szenvedélyes asszony! - rántja fel a földről jóbarátját a majomember.
- Hol van Második? - forgolódik aggódva a gyümbölcs.
- Nekem ő volt az első és egyetlen. - bámulja szinte megdelejezve a kastélyt a kapitány.
Barack csak legyint, és megindul, hogy megkeresse az utcagyereket, de meg is áll, mert megvan. (Vúhú, kaland!) Egy kalózhajó (bocsánat, ex-kalózladik) lebeg az orrán egy méterrel a meglehetősen szépen rendezett, ám most meglehetősen feldúlt konyhakert talaja felett. A  Jó Veréshez Szól A Józsa alatt eszméletlenül ott fekszik Második. Csaknem halálra zúzta a hajó, de a vándorkéz megfogta. 
- Fú, még jó, hogy erős kötő-dokumentumokat írtam. - törli le a verejtéket a homlokáról.
- Egyszer részletesebben el kell mesélned hogyan is működik ez! - fordul felé Kong, miközben tenyerével a Lángot takarva méricskéli a hajóját.
- A bőrokráciát nem lehet barátom. Beleőrülnél. - szorítja meg a majom vállát a hamvas.
A VakUndVilágtalan ajtaja nagyokat sziszegve kinyílik, és gőz ömlik a kertbe. A duó harci készültségbe vágja magát felkészülve a legnagyobb borzalmakra.
- A HERETÚRÓ-SZÁRADNA-AZ-EMBERSZABÁSÚ-TELIBEVERT-MÉLYTORKOS-KURVA-HANGSZÁLAIRA!!! - fújja szét a párafelhőt az előrobbanó hangorkán. - Teeeeee! - rongyol ki a fehérségből Pangea J., mutatóujját Kongra szegezve, apró manólábaival irgalmatlan sebességet diktálva.
- Kicsi lány! - rogy térdre karjait széttárva, örömködve a majomember.
A manó kicsit még fokozza a sebességet, majd, amikor a tárt karokhoz ér begyújtja a rakétacsizmáit, és barátilag, nevelési szándékkal, de a gyilkosság gondolatát csak kószán megforgatva irgalmatlan erővel gyomorszájon rúgja a majmot.
- Szia! - lép arrébb Barack, és integet tisztes távolságot tartva.
- Mindjárt lenyugszik! Kicsit hirtelen haragú. - szökken ki a Vakond belsejéből Béla.
- Mija'zisten ez? - tér magához Ontafir, és nagyokat görcsölgetve lezuhan a Józsa kormánykerekétől a földre.
Packur gyíktestének elegáns könnyedségével lesiklik a függőlegesen lebegő hajó oldalán.
- Egy nyúlember! Ritka az ilyen idős példány. Még nem jött el a hasznos halál? - szegezi a kérdést Bélának.
- Pedig nagyon igyekszem. - dobbant búsan ugrólábaival.
Pangea nagyokat fújtatva végül felhagy Kong rugdosásával.
- Packur! - ugrik mosolyogva a gyíkember karja közé.
- Megkaptad a levedlett bőreimet?
- Szerinted miből van a sapim? - nyomja a gyík kezébe a védőszemüveggel ellátott műhelysipkáját J. 
- A tavaly előtti arcbőröm.
- Bezony. - öklöz Packur sípcsontjába a manó.
- Gusztustalan. - öklendezik Kong, miközben megpróbál a belső szerveit a helyükön tartva talpra állni.
A társsasok Második arcát gyengéden csipkedve próbálják felkelteni.
- Várjatok! Csak óvato...! - rohan a hajó felé Barack.
Az utcagyerek hirtelen felriad, szinte felrobban a mellkasa a hirtelen a tüdejébe tóduló levegőtől. Zavarodottan talpra ugrik kezében a hajóval hadonászva. Féreglyukakból összehozott baráti körünk a földre hasalva próbálja menteni az életét. Kivéve J., mert ő, na, nem nagy.
- Mi? Hol? Hogy? - próbálja összeszedni a gondolatait az utcagyerek. Felfogja, hogy egy kalózhajót tart az egyik kezében. - Háh, látjátok ezt? - hadonászik tovább vele, miközben matrózok potyognak a kertbe. - Ez állati! Imádlak vándor! 
A vándorkéz az ágyások közé dobja a hajót, majd hüvelyk- és mutatóujjából ajkakat formázva egy puszit nyom Második orcájára.
- Hát... Volt már furább napom is. - egyenesedik fel Barack.
- Rendben, ki kopogtat be? - bök az kapu irányába Packur.
- Nem az én nejem. - vágja rá szinkronban mindenki kivéve Kongot.
A kapitány nagyot nyel, majd megindul az obszidián kastély felé.

Az én mátkám haja lángtenger... Áúúú!

Packur minden erejét latba vetve próbálja Pangeat a karjaiban tartani, miután az eldobott egy krumplit.

Eközben Főbbváros kapuinál.

A Ganésowich-horda embertelen szörnyetegeit látva a várfalon álló őrök bátorsága lassacskán elcsorog, ahogy a lábaiktól induló, és a lépcsőkön lezúduló hugyfolyó is. A polgármester tocsogó léptekkel megáll a kapu felett.
- Gyáva kis férgek. - sziszegi hatalmas orra alatt. - Hol a vezetőtök? - kiáltja az arctalan seregnek.
A tömeg szétválik és egy hatalmas hullafehér féreg hátán megjelenik Anton.
- Lakomáztunk, pusztítottunk, semmi sem maradt a falaidtól északra. De civilizált ember volnék. Ha megnyitod a kapukat békésen átvonulok a seregemmel. - pattan le a kolosszális kukaca mellé.
- Mi a biztosíték rá? - hebegi az elöljáró.
- Semmi. - veti oda hanyagul Gané.
S.E.A.N. elhűlve nézi a háta mögül. Valami megváltozott a gyerekben. A kamaszkori zavarodottság önbizalommá szilárdult, az önbizalom pedig vérszomjjá. Az övé lesz a világ. Hacsak pár bátor harcos az útjába nem áll.

Pokol.

- Én biztos nem mernék bemenni. - majszol egy marék pattogatott kukorékocát Béla.
- Ja. - vágják rá szinkronban a többiek.
Kong szőrös öklével megkopogtatja az embertelen ajtókat. Azok velőtrázó csikorgással kinyílnak, és a majmot elnyeli a kastély kátrányfekete gyomra.

Az előző fejezet tartalmából:

gyümbölcs... Baszdmegbaszdmegbaszdmeg!... Ímhol anyám!... faszé'

Valahol a Bolha-völgyben.

- Végre, szemem a gépre vetém! - üvölti Béla az ég felé (valahogy mégis úgy érzem engem figyel, tehát valami faszományos járgányt kellene az oldalakra vetnem - a szerk.)
- Yep, a VakundVilágtalan. - teszi büszkén a kezeit a csípőjére J.
- Vagesz, állat, mi is ez? - kapargatja a ketrecben töltött idő alatt megnőtt metszőfogait a nyúlember.
- Lényegében egy nagy fúró, amit arra terveztem, hogy a bolygónk mélyén közlekedjen. - veti oda manó, miközben az enyhén rozsdás burkolatot paskolgatja.
- Kicsit nem... tudod... nem akadékoskodás végett... öregecske, így burkolatilag. - akadékoskodik Béla.
- Á, nem öreg. Csak túl sokáig volt fiatal. - sepri el a kétkedés halovány fingszagú gőzét Pangea. 
(- Tényleg az új Fish!-lemezről nyúlsz szövegeket? - veti oda nekem Béla.
- Baszd meg, Béla! - vetem oda Bélának.)
J. értetlenül nézi a nyulat, amint magában beszélget. Én meg hagyom, hogy hülyének nézze, mert így is túl sokat tud az a gyökér.
- Drágáim a fedélzetre! - int a szökőállatok raja felé, majd Bélát is a fedélzetre rugdossa.
Az ajtó reteszei vészjósló nyikorgással záródnak be a földalattjáró utasai mögött.
- Célkoordinátákat a vezérlőpultba! - adja ki az utasítást a nem létező személyzetnek a manó.
- Nincs is itt senki. - vakarja a fejét Béla, ám hirtelen az egész rendszer életre kel. - Hű bakker! - lepődik meg, de nagyon ám, ahogy a kormánykerék hirtelen kiemelkedi a padlóból és herén veri.
- Teljesen automatizált az egész rendszer. - húzza ki magát Pangea. - Nincs vesztegetni való időnk. Féreglyuk kiásására felkészülni! - adja ki a parancsot.
- Csak így? - kérdezi Béla.
- Csak így. - válaszolja J. - Okos vagyok baszod.
Fülsüketítő zaj kíséretében a Vakund munkához lát, majd az egész gépet elnyeli a sötétség.
- Ez meg mi? - fordul az apró kutató felé a nyúlember.
- Mi mi? - lép el az állapotkijelzőktől a manó.
- Nem hallod? - tartja mutatóujját a füle mellé Béla.
- Baszdmegbaszdmegbaszdmeg! - szűrődik át a burkolat elemei között egy nem egészen, ám valahogy mégis félkarú utcagyerek sikoltozása.
J. felhajtja az egyik ablak takarólemezét, majd egy biccentéssel konstatálja, hogy:
- Ez egy nem egészen, ám valahogy mégis félkarú utcagyerek sikoltozása.
A végtelen sötétség bugyraiból egy ragadozó madár csapódik az ablaknak.
- Ez?
- Egy társsas. - válaszol reflexszerűen J.
A sas nyikorogva lecsúszik az üvegről, és teret enged egy sokkal álomszerűbb látképnek.
- Na ne bassz! - vigyorog a manó.
- Az ott? - tapasztja a szemgolyóit az ablakra Béla.
- Bezony, egy hajó. És tudom is, hogy kié. - öklöz a levegőbe J.

Az én mátkám haja lángtenger...

- Jaj ne. - fagy le a mosoly az apró kutató arcáról.
A földalattjáró vészjelzőrendszere vörös villogás mellett az utasai tudtára adja, hogy bizony itt kritikus rendszerhiba esete áll fenn. - Kong éneke tönkrebassza a gépet. Miért hagyják, hogy énekeljen, ott mindenki süket? Vagy már halottak? - fut a kormánykerékhez J. - Átváltás manuális vezérlésre! - üvölti a rendzsernek. - Uhura, vegye fel a kapcsolatot a félmajom hajójával!
(- Mégis mennyire vagy részeg? - fordul felém a nyúlember.
- Enyhén, mert? - a szerk.)

A Nagy Büdös Feketeség Közepén.

Miközben erőteljes farkával (a hosszabbal, ami a gerince alján indul ki, nem a másikkal) a hajó kötélzetbe kapaszkodva távcsövével a szintén semmiben zuhanó fémtampont vizsgálgatja Kong, majd énekét megszakítva hátra kiált az üveges tekintetbe fagyott Ontafirnak:
- Nagyszerű munka kormányos! Csak kövesse őket!
- Ez nem hinném, hogy rajta múlik. - kapaszkodik a saját hajába Packur.
- Semmi baj, ne szerénykedjen Ontafir! - mosolyog a semmibe a félmajom.
A kormányos szájából fehér hab bugyog elő, miközben görcs rázza, ami a kormánykerékhez szögezi.

A Nagy Büdös Feketeség Közepén, Egy Kisebb Nagy Büdös Valamivel Odébb.

- Baszdmegbaszdmegbaszdmeg! - ismételgeti kitartóan Második, miközben lassan elevenre marja az őt a karjaiban tartó Barack karjait.
- Elsőre is hallottam kölyök! - hajítja el magától ingerülten az utcagyereket Félbarack. - Ideje volt, hogy újra összefussunk. - fekszik bele a nagy büdös semmibe, miközben elégedetten vizsgálgatja a Vakund és Kong hajój... ( - Még nem nevezted el, te barom! - bök az orromra Béla.)
...a Vakund és a Jó Veréshez Szól A Józsa járműveit.
( - De most komolyan, mennyire vagy bebaszva? - fonja karjait keresztbe maga előtt a nyúlember.)
Második irgalmatlan pörgés közepette sodródik tova a feneketlen semmibe. A vándorkéz veszett jelelésbe kezd. Valamit mondani akar. Barack megesküdne rá, hogy b-vel kezdőik.

Eközben valahol a Pokol legmélyebb meglepően otthonos bugyrában.

Eve egy mézédes kis dallamot hümmögve vizsgálgatja a burgonya leveleit a ház mögötti kert sorai között. Örömmel nyugtázza, hogy a kártevők nem jelentek meg újra a múltkori krumplivész óta. Kis kaparcsával kicsit meglazítja a földet az egyik növény szára mellett.
- Mi a...? - szalad fel a szemöldöke.
A kaparcs nyomán a termőföld alatt feneketlen mélység látványa fogadja. Ezen igencsak meglepődik pedig tudjátok... hát a Pokolban van. Éppen csak félre tud vetődni, amikor egy kalózhajó, egy földalattjáró, pár ragadozó madár, egy gyümbölcs, és egy utcagyerek a felszínre robban.
- Ez, mmm-mmm. Biztos, hogy nem. - dobja kesztyűit a földre Eve, majd a fejét rázva hitetlenkedve megindul a trónterme felé.

Az előző fejezet tartalmából:

tintahalsapka... vándorkéz... társsasok... tárSasok

Második még mindig kábultan szemléli a frissen kapott új végtagot.
- Én irányítom, de valahogy mégsem. - tapogatja az arcát, amikor a vándorkéz gyengéden kiseper egy kósza hajtincset a szeme elől, majd azzal a lendülettel szemen is pöcköli. - Anyád! - kiáltja, majd a fogai közé kapja a végtag mutatóujját, és csontig harapja. De nyüszítve ki is köpi, mert a fájdalom azért inkább az övé.
- Ha belekóstoltál az önkannibalizmus szépségeibe, akár segíthetnél is pakolni. - veti hátra a válla felett Barack, miközben egy jól megtermett, utcagyerek méretű ragadozó madár begyén lévő ajtóba pakol egy rakat cuccot; csavarkulcskészletektől kezdve, egy elnyűtt heverőn át, egészen egy rusztikus tölgyfa ruhásszekrényig.
Második lepattan a műtőasztalnak kinevezett munkapadról, majd a madarat bámulva, felkapja az egyik földön heverő utazótáskát, és a mesterember kezébe nyomja.
- Ez...
- Ez egy tárSas. - dobálja Barack a holmiját a nyitott ajtón keresztüli sötétségbe. - Tárol, kb. mindent. Talán van alja, talán nincs. Nem tudom. Amiket belehajigáltam eddig mindig visszaadta. Két másik madár akkurátusan ingeket hajtogat a helyiség túlsó sarkában. Méretük megegyezik a tárSaséval, de csokornyakkendőt viselnek, ami igencsak furcsának hathat. De hé, majmok vezetnek hajót, manók fejlesztenek fegyvereket, hóelementálok sodornak el kerti budin dúdoló anyákat, van egy nyúl, aki Béla, kocsmáros goblinokról nem is szólva!
- Azok a társsasok. - fenemód segítőkész kreálmányok. - Egyik délután csak fúrsz-faragsz, csavarozgatsz, és mire észbekapnál már saját öntudattal rendelkező izék repdesnek a műhelyedben. Talán a minőségi anyagválasztás az oka, mittomén. Játékfiguráknak indultak. Bár néha hajlamosak erőszakosan fellépni, talán jobb is, hogy nem adtam oda őket az árvaháznak.
- Zseni vagy! - tör ki hirtelen Másodikból.
- Áh nem, ugyan. - legyint Barack. - De ha te mondod. 
- Tényleg zsoldos voltál? - veszi át a lány az összehajtogatott ruhákat társsasoktól.
- Igen, sajnos. Egy Zebed nevű goblin bandájában, volt pá...
- Ácsi, ácsi, ácsi! Zebed és a Felesek? - szakítja félbe az utcagyerek.
- Túl fiatal vagy még, honnan a fenéből hallottál rólunk?
- Mindenki hallott már a goblinról, a félmajomról, a manóról, aki maga a fél-elem, Félbarackról, mert...
- Harapj a karomba! - tűri fel a munkásruhája ujját Barack. - Tényleg, nyugodtan.
A vándorkéz megragadja az olajos végtagot és Második arcába nyomja. A lány fogai rácsattannak a húsra, állán sárgás nedv csorog.
- Hmmm, mennyei... Te...
- Ahan, gyümbölcs vagyok.
- Egy barack. 
- Mondhatni, de csak félig.
- És ott volt még Eve... - folytatja a felsorolást Második, de rögtön abba is hagyja, mert a madarak láthatóan igencsak nyugtalanná váltak.
- Csak óvatosan emlegesd! - tapasztja a tenyerét a lány szájára Barack. - Nincs több vesztegetni való időnk kölyök, azzal vaskos karjaiba veszi Másodikat és bevetődik a tárSas begyébe, a társsasok gondolkodás nélkül követik. Mielőtt bezáródna az ajtó a satun lebzselő pók megesküdne, mintha egy zuhanásban lévő gyerek az sikoltozta volna, hogy:
- Baszdmegbaszdmegbaszdmeg!

Eközben a Véletlen Eb pincéjében.

Anyám sosem volt könnyű természetű asszony. A kiolvasztása után sem változott semmit. Meglepően vastag combjai között Terry nyakával, meg végképp nem tűnik annak. Hiányos biológia tudásom okán nem igazán tudom elképzelni, hogy egy elementál, hogyan is tud fulladozni, de kétség sem fér hozzá, hogy most éppen ez történik.
- Zzzzzz... - száll a porhó Terry szájából.
- A kerti budin mi? Te pöcs! - üvölti anyám.
- Szia anyu. - intek az öreglánynak, de semmi hatása.
- Zzzzzzeee... - havazik.
- Goblin roppant, csont törik, véredből lesz pálinka és sör is. - kántálja a muter.
Édes faszom, elmerül totálisan a goblin vérszomjban.
- Terry ne húzd fel jobban, mindjárt jövök! - azzal sarkon fordulok és felszaladok a bárputhoz.
- ...bebed! - szörcsögi Terry.
Itt kell lennie valahol. Merülök el félig a pókhálókkal átszőtt polcok között, amik meglepően gyorsan megjelentek, a robbanás csak pár hete végzett teljes portalanítást a csehóban. A kezem egy hideg, és ragacsos valamire akad. Áh, ez az! Magamhoz ragadom, és sprintelek is vissza mielőtt a haverommal végez a légszomj, vagy mi.
- Ímhol anyám! - tartom hosszú, hegyes orra elé az emberfülekből készített nyakláncot, az egyik régi óvodai kézműves foglalkozás végtermékét.
A szorítás engedni látszik jóbarátom nyakán, ahogy arcszínébe visszatér az élet. Vagy tököm tudja, ugyanolyan fehér, mint volt.
- A jó kurva anyádat! - csapkodja a földet a hóelemntál.
- Szervusz szívem! - ragadja meg az arcomat az öreglány.
Az anyai gondoskodás átjárja a levegőt, ahogy megigazítja a hajamat, majd a szeretet erejével belefejel fogaimba, jópárat a borospolcok közé pattintva.
Hááááááh! - és Terry átadja magát a röhögés istenének.

Valahol a Nagyvíz és a Kisebbik Rossz-korallzátony találkozásánál:

S fényénél egy villanásra
megpihen a Halál...

Kong átszellemülten fejezi be a kedvenc tengerészdalát. A legénység meg van róla győződve, hogy csak ezt egyet ismeri, ugyanis napok óta csak ezt hümmögi. Packurnak feltűnik, hogy a kapitány szája már nem mozog, így bátran húzza ki a fülébe tömködött rongydarabokat.
- Lassan megérkezünk. Felkészült a legénység? - fordul az elsőtiszthez a félmajom.
- Igen, kapitány. A nagyobb kérdés az, hogy te felkészültél-e? - szegezi a horizontnak a tekintetét a gyíkember.
- Nem először halnék meg. - rántja meg a vállát Kong, és megszorítja a Ontafir vállát. - Csak egyenesen előre, amíg el nem nyel a tenger, kormányos!
Egy szinttel lejjebb meleg sárga folyadék csöpög a szakács nyakába.
- A faszé' kell mindig ijesztgetni szerencsétlent! - morogja, majd egy konyharuhával megtörli a tarkóját.

Az előző fejezet tartalmából:

politikusok... temető... tejfehér keblek... sátor

Az utcagyerekek egymást kergetve száguldanak a tömött utcákon tócsáról-tócsára pattanva, a mogorva munkások legnagyobb bánatára. Alkalomadtán egy-egy rézérmékkel tömött erszény is gazdát cserél. Második is ebbe a falkába tartozik. Kócos, vörös fürtjei rakoncátlanul bújnak elő a tintahalsapkája alól, és összefonódnak a kiszáradt, lobogó csápokkal. Egy hajléktalan család második gyermekeként látta meg a napvilágot - vagyis inkább szmogvilágot, ha pontosabbak szeretnénk lenni - Token-város iparnegyedében. Alig akad nála fürgébb zsebtolvaj a korosztályában, de most mégis lelassítja a lépteit nem is sejtve, hogy az egyik prédája lassan utoléri. Az őt körülvevő szürkeségben egy aranyszínű ragyogással megvilágított kirakat vonzza magához, akár éjszakai pillangót a hintólámpa a szerelmesek havában. Retkes kis tenyereivel, akárcsak egy polip az üveghez tapad. Orra egészen eltűnik a koponyájában, ahogy megpróbál minél közelebb kerülni a kiállított termékekhez. Csodálata csak az első koppanásig tart. Feje elemelkedik az üvegtől, majd ismét, immár nagyobb erővel újra belecsapódik. Az orrcsontja hangos reccsenéssel adja tudtára, hogy bizony törik. A rángatástól a sapkája pedig szakad. Egy hegyomlásnyi dokkmunkás emeli el a földtől. Hajógerenda vastagságú alkarjától silány, megfakult tetoválások futnak fel egészen az arcáig. A pofáján egyetlen világos folt sincs. Akárki is volt a művész nem spórolt a tintával. Lassan a szemei elég emeli a reszkető gyereket.
- Ezért letépem a karjaidat kislány! - fröcsögi habzó szájjal a részeg férfi.
Másodiknak mindig van valami ötletes visszaszólása, de most annyi vér ömlik az ajkaira és a torkába, hogy örül, ha egyáltalán nem fullad bele, vagy hányja el magát. Vagy fullad bele a hányásába. A férfi kifeszíti két karja között a zsebtolvajt. A lány vállízületei hangos ropogással jelzik, hogy lassan kénytelenek lesznek engedni. A bolt ajtaja egy aranyos kis csengőszó kíséretében kinyílik. De az utcán mindenki a munkást és a tolvajt figyeli, a bolt tulajdonosára egy szempár sem szegeződik. Világoskék kötényét lassan leoldja magáról és finoman a gombkilincsre akasztja. Az ingujját gyakorlott mozdulattal könyökhajlatig hajtogatja, homlokáról letörli a fülledt melegben előgyöngyözött verejtéket. Jókora léptekkel a dokkmunkás mögé lép, és megkopogtatja a vállát.
- Ha megtenné, h... - kezd a mondandójába. (ami meg kell mondanom kedves olvasó igencsak epikus és badass lett volna) De egy könyök a torkába fojtja a szót és az első metszőfogait. Hörögve esik hasra, de szenvedése csak addig tart, amíg egy medvebőr bakancs talpa össze nem roppantja a koponyáját. Második hitetlenkedve nézi, ahogy bal karja a behemót jobb kezében fityeg. A látása lassan elhomályosodik, de mintha a bolt ajtajából egy újabb alak bukkant volna elő. A munkás hirtelen a földre ejti. Meggondolta magát? Egy kar elég? Második megesküdne, hogy az incidens előtt a férfi fején még volt bőr. Most csak a csillogó koponyája ragyog nedvesen, arca bőr nélküli vicsorba fagyott. Egy lélegzetvétel elteltével a szemei eltűnnek az üregeikből. Csak két kocsány lóg egészen a járomcsontokig. A férfi lassan oldalra dől, és pár másodpernyi hörgés után a húgytócsás macskakövekre leheli a lelkét. Valaki a vállaira kapja a zsebtolvajt, és öles léptekkel megindul a bolt felé. Második még látja a bejárat felett logó táblát, mielőtt elájul:

Társa és Barack - Társsasok és TárSasok

- Ó persze, játszd csak a hőst, én meg majd foltozgatom a helyi hátrányoshelyzetűeket! Vén bolond! - zengik a műhely falai.
Második lassan magához tér, de a bal oldala irdatlanul fáj, még egy sikoly sem tudná kifejezni. Zavartan megpróbál felülni, de valaki visszanyomja a párnára.
- Még nem alakult ki a kötés. A kar bármikor úgy dönthet, hogy nem kellesz neki.
- He? Ki? Mi? - a lánytól csak ennyire futja.
- Elveszítetted a bal karodat, egy vándorkézt tettem a helyére. Ha elfogad gazdatestnek jól meglesztek. De pihenned kell. A stressz nem tesz jót a randevúnak.
- Ott van hátul?! - kiáltja valaki a bolt irányából.
- Bassza meg, a városi őrség! Maradj itt, és ne mozogj! - bök az ismételten felülni készülő lány homlokára.
- Azt hiszem az menni fog. - csordul le egy nyálcsepp Második szájszegletén, majd az eszméletlenség lassan újra elnyeli. Mielőtt lezáródnának a szemhéjai delíriumos örömmel nyugtázza, hogy ragadozó madarak ülnek felette.

- Kapitány! Üdv... újra. - lohasztja le hiteltelen lelkesedését a mester.
- Lassan kezdem azt hinni, hogy direkt okoz vérfürdőt, csakhogy láthasson. - méricskéli a polcokon lévő cikkeket a kapitány.
- Nem. Hova gondol? Ahhoz nem elég szép... vagy nő. - vakarja a homlokát...
- Barack! - csap szöges botjával a polcokra az öreg katona. - Amióta csak betette ide a lábát valahogy mindig megtalálja a baj. Ez a gond a magafajta letelepedett zsoldosokkal. Békét keresnek, de az erőszak mindig előbb magukra talál.
- Ez azért erős túlzás. - számolgatja fejben Barack a padlóra esett áruk értékét.
- Egy dokkmunkásnak megnyúzták a fejét!
- Hát igen.
- Kitépték a szemeit!
- Mi tagadás.
- Egy kislánynak leszakadt a karja!
- Az tőlem független. De talán a társamnak benne volt a keze.
- És a társa, Tokány. Mihez kezd a testével?
- A madaraim majd megoldják.
- Ajánlom is. Épp elég közegészségügyi baja van a városnak a keleti hullahegyekkel is.
- Örülne, ha azt mondanám, hogy lassan elhagyom a várost?
- Meg is csókolnám. De tényleg. - pirul el a kapitány.
A kínosan hosszúra nyúlt pillanatban Barack tekintete megakad az eladópult alatti polcon heverő postahengeren.
- Tudja mit? Elviszem magammal az erőszakot, és itt hagyom magának a békét. 
A kapitány zavarodottan megköszörüli a torkát, majd elégedetten bólint és kisétál a boltból.
- Madárkáim! Kirepülünk. - toppan a műhelyébe Barack.
Második eszméletlen teste mellett életre kel a vándorkéz:
- Mehetünk komám! - jeleli.

Az előző fejezet tartalmából:

Béla... szemzsák... összeherézett csempe... öreglány

Főbbváros tanácsterme, kb. most.

A vitatkozó politikusok hangorkánja lassan az őrületbe kergeti Brumát. Kövér, zajos alakok vesztegetik az idejüket, amikor minden eltelt perccel egyre közelebb kerül a veszély. Baljós hírek érkeznek északról. Egyre több forrás számol be azonos eseményekről, ezek már többek holmi pletykáknál. Ezek már tények. 
- A Ganésowich fiú hordájának nem a várossal van baja, csakis a Kocsma Köztársaság tanácsának egyik tagjával. Azzal a Zebed nevű mocskos kis zöldbőrűvel. - fröcsögi a polgármester, miközben egy nyálcsík csorog le az izzadt tokájára. - Azt mondom nyissuk meg a kapuinkat, hogy szabadon átkelhessen a városon. A Köztársaság, amúgy sem egy elismert közösség. Iszákosok gyülekezete, akik mérgezik büszke nemzetünket.
- Úgy van! - dobogja fényesre lakozott, aranyplakettekkel díszített padjain a többség.
Bruma keze ökölbe szorul, ahogy egyre közelebb kerül a termen belüli vereség. Lassan felemeli a bal karját, és vár.
- Úgy látom a Retkes Pajzsok parancsnoka szót kér! - zengi a házelnök, csitítva a háborgó tömeget.
- A parasztfiú hallatni akarja a hangját. - röfögi gúnyosan a polgármester, a hívei pedig követik. - Ám legyen.
Bruma határozott léptekkel a szószékhez lép, csaknem kétujjnyi vastagságú jelentésköteget csap a pultra.
- Uraim! - köszörüli a torkát. - Engedjék meg, hogy rövidre fogjam, mert úgy tűnik sokuknak ez nehezére esik.
- Micsoda pimaszság! - üvölti a polgármester.
- Hogy merészeli? Arcátlan. - suttogják több helyen is az összegyűltek között.
Az őrség vezetője elengedi a füle mellett ezeket a megjegyzéseket.
- Csak néhány szedet a jelentésekből: nekromanták gyűltek össze Lidérctornyánál, ez alig két hétnyi járóföldre van innen. Holló-kapunál eltűnt egy egész temető, a vérmedvék lejöttek a hegyekből, ahová visszaszorítottuk őket, egy hétnyi járóföld. A legutoljára elküldött felderítőinknek nyoma sincs, immár négy napja, se egy galamb, se egy futár. Az már bizonyos, hogy elkéstünk, de a várost még idejében le tudjuk zárni, a védelmet megerősíteni, hogy a völgyön ne jusson be, akármi is közeleg. - Uraim, könyörgök hallgassanak a józan eszükre! Hatalmas tévedés lenne azt hinni, hogy a horda csak úgy békésen átvonul a városon. Nem mellékesen emlékezzenek Zebed és a csapatának mennyi mindent köszönhet e város! Bassza meg, lényegében a munkájuk miatt álltunk talpra.
- De aranyos. A kis rajongó mindjárt elkezdi a példaképének a faszát szopkodni. - a tömeg egy emberként röhögni kezd.
- Ha ennyire semmibe veszik a mondanivalómat, akkor ezennel lemondok a posztomról, és elvonulok az embereimmel. - fordul maga mögé, de csak lesütött tekinteteket talál. - Srácok? - hebegi elcsukló hangon.
- Úgy tűnik egyedül van. - pöffeszkedik a házelnök.
- Mentek a picsába. - markolja a szószék korlátját Bruma elfehéredő ujjakkal.
- Nem értettem jól. - kap a füléhez a polgármester.
- Akkor elismétlem te dagadt geciputtony; mész a jó büdös picsába! Te és ez az egész kibaszott bohóccsapat is.
- Rendet, parancsok erősen ajánlom fékezze a nyelvét! - próbál fakalapácsának csapkodásával rendet teremteni a házelnök.
- Mi az kovácsinasnak túl gyenge volt karja? - sziszegi Bruma.
- Hitvány paraszt! - üvölti az elnök. - A vezetőkkel szembeni tiszteletlensége és posztjának elhagyása miatt tömlöcbe vettettem. Vezessék el!
A teremőrök körbekerítik a fiatal férfit. Kezeiket fenyegetően a bunkósbotjaikon nyugtatják.
- Ám legyen. - tartja maga elé a karjait Bruma.

Három napnyi járőföldre Főbbvárostól északra.

- Anton! - kiált a menetoszlop elejére S.E.A.N., miközben a felderítőkkel előrobog az erdősávból a lassan vonuló élőholtakból, vérlényekből és több ezrednyi gusztustalanul egzotikus alakokból álló horda vezetőjéhez. - Megvan! Megtaláltam az Özvegyet! De tárgyalni akar veled.
- Milyen messze van? - érdeklődik a kamasz.
- Egy órányi könnyed vágtára kelet felé. - mutat az erdő irányába a hadvezér.
Anton megállásra inti a sereget. 
- Van egy falu előttünk, a neve Tobzos-lyuk. Várjatok ott, fosztogassatok, öljetek, vagy bánom is én! Steve mutasd az utat!
- Igenis. - bólint S.E.A.N., és vágtára fogja a lovát.
Nem sokkal később egy dombhoz érnek. Sűrű köd ül a lábánál. Ahogy közelebb érnek Gané meglátja, hogy legalább száz sírkő terül el szétszórtan az oldalában. A talajt csaknem alkarnyi vastagságú vörösen lüktető érhálózat borítja. Egy hollókárogás nem sok, annyi sem hallatszik a környéken. Anton szinte csak a saját légzését hallja, és Steve páncéljának halk csörömpölését. Hirtelen lepattan a lováról. Megesküdne rá, hogy a föld meleg a talpa alatt, és mintha lüktetne.
- Özvegy! - kiáltja el magát.
Hosszú másodpercekig nem jön válasz, majd a domb lábánál egy hatalmas repedés fut körbe, hangos morajlás közepette. És a domb felemelkedik. Anton fürgén hátrálni kezd, ahogy a domb aljából nyolc ízelt láb bukkan elő, a tetején pedig egy félmeztelen humanoid lény emelkedik ki, a maga gigászin kecses módján. Kék erezettel átszőtt, tejfehér keblein pára csorog. A temetőt, és a dombot úgy viseli, akár egy szoknyát.
- Nem tanítottak meg arra, hogy fegyvert szegezve nem illik tárgyalásba kezdeni fiú. - zengi mosolyogva az óriási pókasszony.
- Tessék? - nyel egy nagyot a kamasz.
- Khmm, áll a farkad kölyök. - suttogja Anton bal válla mögül Steve.
- Ó, a francba! - próbálja lefogni a kezeivel a fiú.
- Ne cibáld, csak rontasz rajta! - csitítja a hadvezér. - Vedd el a kezed, hadd segítsek!
- Mi? Fúj! Nem! - löki el magától Gané.
- Nem úgy főnök. - szabadkozik S.E.A.N.
- Mégis, hogy csitítgatnád az erekciómat?! - dadogja Anton.
- Uraim, ha nem tévedek tárgyalni jöttek. De lassan kezdem azt hinni, hogy csak azt akarják, hogy nézzem, ahogy... - somolyogja az Özvegy.
- Mit kérne azért, hogy hadba vonuljon az oldalamon a Kocsma Köztársaság ellen? - húzza ki magát a fiú, amivel csak azt éri el, hogy a sátra még szembetűnőbb.
- Zebed fejét. - vágja rá határozottan a gigász. - Az egyetlen férjem, aki túlélt. Pedig azt nem illik.
- Eddig miért nem próbálta megölni? - lép előre Steve.
- Hatalmas vagyok, de mégiscsak egyetlen lény. De az a hír járja, hogy többé már nem. - kacsint Ganéra.
A hadvezér egy lépést tesz balra az alig láthatóan remegő kamasztól.
- Te most?
- Yep. - pirul el Anton.